Sport

Meghalt a 110 éves sakknagymester, Sárosy Zoltán

110 éves korában meghalt Sárosy Zoltán, Kanadában élő magyar sakknagymester, írja a chessbase.com. Sárosy 1906. augusztus 23-án született Budapesten, 10 éves korában kezdett el sakkozni a parkokban.

Egyik nap édesanyámmal lent voltunk a parkban, láttam, hogy egy fiú sakkozik. Kérdeztem: mi ez? Másnap visszatértem, a fiú anyja nem engedte, hogy a fiával játsszak, így kerestem másokat

– idézi a chessbase.com Sárosy egy korábbi nyilatkozatát.

Az iskolában, majd a bécsi egyetemen folytatta a játékot, 1928-ban tért vissza Budapestre, hamarosan pedig nagymester lett belőle. 1943-ban megnyerte a magyar bajnokságot, a második világháború alatt pedig tolmácsként dolgozott.

A háborút követően előbb Ausztriába ment, majd Párizsba, hogy megszerezze a szükséges papírokat, hogy aztán Kanadába mehessen. Négyszer volt kanadai levelezési sakkbajnok, 1988-ban pedig nemzetközi bajnoki címet nyert.

2006-ban a Kanadai Sakk Hall of Fame-be választották.

Azt mondta, a sakk segített szellemileg frissen tartani magát. 95 éves korában megbarátkozott az online sakkal, úgy is játszott.

Itt egy videó 105 éves korából, amikor az online sakkozásról beszél:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik