A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön Lettországban lépett pályára a 2018-as horvátországi Európa-bajnokság selejtezőjében. Az már korábban eldőlt, hogy az 1-es csoportot Dánie nyeri, viszont Xavi Sabaté együttese egy győzelemmel már most, az utolsó előtti fordulóban bebiztosíthatta a kijutást az Eb-re.
Nem indult jól a mérkőzés a Nagy Lászlót nélkülöző magyar csapat számára, 3-1-es hátrányban is voltunk. A folytatásban azért már kezdett egyértelművé válni, hogy a magyar az erősebb válogatott, Mikler mutatott be pár védést, a támadások pedig góllal értek véget, Vilovski sokadik üres kapus találata után 15-9 volt ide a félidőben.
10 perc telt el a második félidőből, amikor 11 góllal vezettünk (12-23). A fiatalokkal teletűzdelt magyar csapatnak nem okozott gondot, hogy magabiztos előnnyel megnyerje a mérkőzést, így kiütéses győzelemmel lett meg a kijutás az Európa-bajnokságra. 23-35 lett a vége. Vilovski 7, Juhász 6 góllal zárt.
1994 óta, kétévenként rendeznek Európa-bajnokságot a férfi kéziseknél. A magyar csapat kétszer, 2000-ben és 2002-ben maradt csak le. A legjobb eredmény az 1998-as 6. hely.
Szerdán a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra jutott ki.
Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier