Sport

Megállították a csapatbuszt a veszprémi szurkolók

Magabiztos játékkal győzte le vasárnap délután a Veszprém a Barcelonát a kézilabda Final Four bronzmeccsén (34-30). A mérkőzést követően Javier Sabaté, a Telekom Veszprémtől ezzel a mérkőzéssel búcsúzó vezetőedzője úgy fogalmazott: a Barca legyőzése a szezon egyik legszebb pillanata.

Gratulálok a játékosaimnak, mert a nagyon nehéz szombati meccs után nagyon jól játszottak. Sajnálom, hogy nem nyertünk tegnap, pedig megérdemeltük volna, Ez egy nagyon fontos győzelem, a szezon egyik legszebb pillanata. Éreztem, hogy a csapatunk nagyon erős, ezt bizonyítja, hogy ma nagyon jól játszottunk és nyertünk, ami nagyon jó érzés. Büszke vagyok a játékosokra, a stábomra és a szurkolókra

– összegzett a harmadik hely megnyerése után a spanyol szakvezető, aki hozzátette, nehéz szívvel búcsúzik Veszprémtől, de a további sorsáról csak két hét múlva, a válogatott program után szeretne beszélni.

Alighanem a szurkolók is így gondolták ezt, mert a győzelem után nem sokkal megállították a csapatbuszt, és Kölnben, a nyílt utcán engedtek utat érzelmeiknek.

A helyieknek tartottak egy kis “Érik a szőlőt showt” is:

A csapatkapitány Nagy László hangsúlyozta, hogy döntőt szerettek volna játszani, de a szombati vereség után képesek voltak felállni.

Az elődöntő csak apróságokon múlt, de ez is hozzátartozik a kézilabdához. Ma nagyon jól kezdtünk támadásban, védekezésben viszont kevésbé, de mindig egy lépéssel az ellenfelünk előtt jártunk. Fontos volt, hogy éremmel és győzelemmel távozzunk Kölnből

– vélekedett a klasszis jobbátlövő.

Hozzátette, fizikailag, mentálisan és taktikailag is nagyon jól fel voltak készítve, és bár csalódott, amiért nem kerültek a fináléba, de a tavalyi kudarc sokkal jobban fájt neki, amikor kilencgólos előnyről veszítették el a döntőt a lengyel Kielcével szemben.

Az ismét remekül játszó Lékai Máté a győztes találkozó után is arról beszélt, nem a dobogó alsó foka volt a céljuk a torna előtt.

Nagyon rossz érzésem van most, mert nagyon jó csapat vagyunk, mégsem tudtuk eddig megnyerni a BL-t. Ha néhány hónap múlva visszagondolok erre a négyes döntőre, akkor is sikertelennek érzem majd, függetlenül attól, hogy most nyertünk

– közölte.

A következő idényről úgy vélekedett, új edzőjük lesz – a svéd Ljubomir Vranjes személyében – és jönnek új játékosok is, de a céljuk nem változik, jövőre is azért fognak küzdeni, hogy megnyerjék a BL-t.

Mindez, azt jelzi, míg a szurkolók hálásak voltak a küzdelemért és elégedettek a bronzéremmel, addig egy profi játékos soha nem lehet megelégedett, mindig többre kell vágyjon

Kézilabda BL, Final Four, végeredmény:

Bronzmérkőzés:
Telekom Veszprém – Barcelona 34-30 (18-17)

Döntő:
Vardar Szkopje (macedón) – Paris-Saint Germain (francia) 24-23 (11-12)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik