Sport

Sterbik Árpád már kilencedik BL-döntőjére készül

A kilencedik Bajnokok Ligája-döntőjére készül Sterbik Árpád, a macedón Vardar Szkopje vajdasági születésű spanyol kapusa, aki remek teljesítménnyel járult hozzá csapata győzelméhez a kölni négyes döntő szombati játéknapján, írja az MTI. A négy közé első alkalommal bejutott Vardar 26-25-re győzte le a sorozat legsikeresebb csapatát, a spanyol Barcelonát, a vasárnapi fináléban pedig a francia Paris Saint-Germainnel találkozik, amely 27-26-ra nyert a Telekom Veszprémmel szemben.

Sok játékosunk most szerepel először ilyen tornán, nekik szokatlan a csaknem húszezer néző, a napok óta tartó nagy felhajtás. Mindenki el volt varázsolva és lámpalázzal küzdött

– nyilatkozta a mérkőzés után Sterbik, aki 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben győztes, 2002-ben, 2005-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban pedig vesztes csapat tagja volt a BL-döntőben.

Elismerte: hogy két-három héttel ezelőtt voltak kétségei, hogy esélytelenként számon tartott együttesükön átszaladnak a katalánok, “de nagyon jól felkészültünk és bizonyítottuk, hogy karakteres csapat vagyunk”.

Egy Sterbik-bravúr, amiből gólpassz lett:

A meccset a Barcelona kezdte jobban, a 13. percben már 8-5-re vezetett, de a macedónokat mindez nem törte meg. Hangsúlyozta, hogy már a négy közé kerülés is történelmi eredmény volt számukra és a macedón kézilabdasport számára, de nem elégedtek meg ennyivel és küzdöttek az utolsó percig. A horvát Luka Cindric két másodperccel a vége előtt a Vardarnak szerezte meg a győztes gólt.

Nem tudom, hogyan találunk fogást a franciákon, akiknek ráadásul két-három óra előnyük van pihenésben. Nem tudom, hogyan fogjuk megverni a PSG-t, de remélem, az edzőnk éjszaka kitalál valamit

– mondta Sterbik, aki 14 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez az elődöntőben.

A Veszprém-Barcelona bronzmeccs 15.15-kor, a Vardar-PSG döntő pedig 18 órakor kezdődik vasárnap Kölnben.

Fotó: Europress/AFP/Ina Fassbender

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik