Sport

Hosszú Katinkáék állítólag ingyen használják a Duna Arénát, a szövetség hallgat

Mint ismert, Hosszú Katinka és az Iron Aquatics beköltözött a budapesti vizes világbajnokság uszodájába, a Duna Arénába. Ebből már több bonyodalom is adódott, a Darnyi Tamás Úszóiskola tanítványai például kiszorultak a fő medencéből, míg a napokban Széles Sándor panaszkodott arra, hogy Hosszú és Shane Tusup kitiltották őt az uszodából. Tusup később azt írta a Facebookon, ők nem tiltottak ki senkit.

A Népszava a pénteki számában azt írja, hogy Hosszúék érvényes bérleti szerződés nélkül használják a Duna Arénát.

A lap megkeresésére a vb szervezőbizottsága azt mondta, nem ők az illetékesek a vízfelület bérbeadásának ügyében, a Nemzeti Sportközpontok a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek passzolta a labdát, az MNV azonban újabb e-mailcímet adott meg a Népszavának, hogy ott érdeklődjenek. Megkeresték Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnököt is, akit telefonon nem értek el, sms-ben kért kérdést, amire aztán nem válaszolt.

Hosszú Katinka mostanság nem csak a világbajnoki felkészüléssel került a lapokba. Nemrég elterjedt, hogy 60 millió forint ellenében lett a vizes vb reklámarca (mint ismert, ezen is különböztek össze Gyárfás Tamással), de a szervezők később azt mondták, az a 60 millió forint valójában 25 millió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik