Sport

Hosszú Katinka: Bienerth Gusztáv beleugrott a mély vízbe

Hétvégén rendezték az „Univer24, Az Úszás ünnepe” nevű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át sportoltak a kecskeméti uszodában. Az eseményen Hosszú Katinka is ott volt, a háromszoros olimpiai bajnokot meg is lepte Bienerth Gusztáv.

A 27 éves versenyzővel a Blikk készített interjút, melyben úgy nyilatkozott:

Még korai lenne azt mondani, hogy megvalósultak a kéréseink, ez még nagyon hosszú folyamat lesz. Az biztos, hogy az új elnök beleugrott a mély vízbe. Szerintem egyelőre felméri a terepet. Úgy gondolom, az egész úszótársadalomnak eltart majd egy ideig, hogy újfajta pozitív, előre néző hozzáállást alakítson ki. De első lépésnek jók, amik eddig történtek. Még azért várnék azzal, hogy azt mondjam, minden rendben van. Úgy gondolom, soha nem lesz minden tökéletes, de nem is ez a cél. Erre az állapotra sosem fogunk eljutni, mindig lehetne jobb. De az biztos, hogy elindult a pozitív folyamat.

November végén kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az volt, hogy ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszó Szövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik