Élő Sport

Super Bowl győztes a New England Patriots

A New England Patriots ötödször, vagy az Atlanta Falcons először? Ez volt a vasárnap este, hétfő hajnal legnagyobb kérdése.

Az 51. Super Bowl elég pontszegényen indult, az első negyed 0-0 volt, majd az Atlanta pont úgy kezdett el játszani a másodikban, mint ahogyan a Green Bayt elintézte a főcsoportdöntőben: mire a Pats észbe kapott, már 21-0-s hátrányban voltak. Jött egy mezőnygól a végén, de a 21-3 sem mutatott túl jól.

Ha bárki is azt hitte, hogy majd a harmadik negyed elejét megnyomja a New England, annak csalódnia kellett, a Falcons még egy TD-t szerzett, és bár jött erre válasz a Patriotstól, Gostowski kihagyta az extra pontot – 1990 óta nem történt ilyen. Állítólag Donald Trump elnök a harmadik negyed közepén adta fel, akkor indult el hazafelé a saját Super Bowl-bulijáról. A Patsnek szurkol az új elnök.

Padlón volt a Patriots, de nem adta fel, visszajöttek 28-20-ra, majd csináltak egy olyan drive-ot, amire nincsenek szavak. Edelman elkapása volt a kulcs, amire elsőre bárki bemondta volna, hogy a labda földet ért, de a visszajátszásokból kiderült, hogy mégsem. A rendes játékidő végén két TD-t szerzett a New England, mindkétszer kétpontos játékkal megfejelve, így 28-28 volt az állás.

Edelman elkapása:

A Super Bowlok történetében először hosszabbítás következett.

Ekkor már teljesen olyan volt a játék képe, hogy csak a New England Patriots nyerhet. És ez is történt, ők nyerték a pénzfeldobást, majd White futott TD-jével a Patriots megnyerte fennállása ötödik bajnoki címét.

Tom Brady rekordot döntött az SB-k történetében, 466 passzolt yardja a csúcs. Ebből kettő touchdown lett, minden idők legnagyobbjai között emlegetik már most, ha nem ő az egyedüliként. Első irányító, aki ötszörös NFL-bajnok, természetesen ő lett a döntő legértékesebb játékosa.  Az alapszakasz MVP Matt Ryan 284 yardot passzolt össze.

Eredmény – Super Bowl LI

New England Patriots – Atlanta Falcons 34-28 (0-0, 3-21, 6-7, 19-0, 6-0)

Beckham nem viseli valami jól, hogy nem róla szól a mai este

A New York Giants zseniális elkapója, Odell Beckham Jr. nagyjából egy órával a döntő előtt saját magáról töltött fel egy képet azzal a címmel, hogy

Akartok látni igazi varázslatot? Akkor várjatok a következő szezonig!

Ez talán még úgy is kicsit visszás, hogy Beckham csak egy Harry Potteres poént akart elsütni.

“Wanna see some real magic? Wait till next season…” #HogwartsAlumni #ChangeTheGame #SpreadLove ❤️

A photo posted by Odell Beckham Jr (@obj) on Feb 5, 2017 at 2:42pm PST

A tudomány Pats győzelmet vár

A Wall Street Journal megszólaltatott professzort a Pennsylvania egyetemről, illetve egy játékelemzőt Las Vegasból, hogy ki nyer ma. Négy modellt elemeztek, támadás, védekezés, dobott és passzolt yardok, valamint szerzett pontok.

A számok azt mutatják, hogy a New Englandnek 65,2, az Atlantának 34,8 százalék esélye van a győzelemre. A legvalószínűbb pedig 31–26-os végeredmény.

Naná, hogy Cindy Crawford a Pepsis gatyájával várja a meccset

A Super Bowlnál nemcsak az a lényeg, hogy most a Patriots vagy a Falcons nyer, hanem hogy milyen reklámok jönnek a szünetekben, mégiscsak több mint százmillión ülnek ilyenkor a tévé előtt. Crawford 25 évvel ezelőtt robbantott

egy Pepsi-reklámmal.

1992-ben kiszállt a szuper kocsijából, aztán ivott egy Pepsit. Szegény srácoknak meg leesett az álluk.

#Superbowl Sunday means showing off my @Pepsi cut-offs. 🏈💋•

A video posted by Cindy Crawford (@cindycrawford) on Feb 5, 2017 at 8:58am PST

Lady Gaga készen áll

Ő lép fel a félidőben, nagyon sokat várnak tőle. Ő már készen, írtunk róla korábban, hogy bármit csinál, az zseniális lesz. A meccset közvetítő konzervatív Fox csatorna annyira tart attól, hogy Gaga nekimegy Trumpnak, hogy öt másodperces csúszás lesz.

216 centi a 145 mellett

A korábbi NBA-játékos Shaquille O’Neal és a többszörös olimpiai bajnok tornász, Simone Biles is elment a döntőre. Készült is róluk egy közös kép.

https://twitter.com/SI_ExtraMustard/status/828356860373790721

Nem mi, magyarok szívunk a legnagyobbat a Super Bowl időeltolódásával

Az NFL hivatalos Instagram-oldala töltött fel egy képet, amely remekül mutatja, hogy nem nekünk magyaroknak a legnehezebb a dolgunk, ha össze akarjuk hangolni a nagy döntőt a másnapi munkanappal.

Ázsiában konkréten reggelre kénytelen időzíteni a meccsnézést, ami azért rendesen megkavarhatja a napi teendőket.

Where will you be watching? #SB51 🏈🌎

A photo posted by NFL (@nfl) on Feb 5, 2017 at 4:41am PST

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik