Az immár kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron Padovában kezdi a versenyszezont és számára mindig is nagy kihívást jelentett az olaszországi világkupaverseny, ahonnan eddig öt érmet sikerült elhoznia, köztük két aranyat. Tavaly januárban egy ezüstöt nyert a Luxardo Kupán, angol, olasz, német, koreai és orosz vívókat legyőzve jutott el a döntőig. A döntőben a 38 esztendős athéni olimpiai bajnok Aldo Montanóval vívott parádés csatát.
Ha azt mondják Magyarországra, hogy a kardvívás szülőhazája, akkor ez a megállapítás legalább így igaz Olaszországra is. Így aztán szinte természetes, hogy a nemzetközi versenyek mifelénk és Itáliában is felérnek egy ünnepséggel, hát még, ha azokon olimpiai, világ-és Európa-bajnokok is pástra lépnek
– ezzel a megállapítással kezdte a Vasas londoni és riói aranyérmese a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának adott nyilatkozatát.
Az ő skalpja a legértékesebb
A 27 esztendős vívó tisztában van azzal, hogy az év első nagy kardvívó derbijén – pénteken és szombaton – aki csak teheti, az ő skalpját igyekszik majd megszerezni, de ez a helyzet már régen nem jelent újdonságot a számára.
„Óva intek mindenkit attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le a hétvégi padovai világkupaverseny eredményéből, akkor se, ha nyernék, de abban az esetben sem, ha most még nem sikerülne döntőt vívnom. Egyre jobbnak és magabiztosabbnak érzem magamat, de még csak február elejénél tartunk, a vívás pedig már csak olyan, hogy a kimagaslóan jó eredményhez jó napot is kell kifogni. Padova egy a fontos állomások közül, de ha arra gondolok, hogy a júliusi világbajnokágig öt világkupa versenyen és az Európa-bajnokságon is szeretnék kitenni magamért, csak az járhat a fejemben, hogy hosszú és küzdelmes hónapok várnak rám” – folytatta.
Tizenhét évesen a mélyvízben
Kereken tíz esztendeje, hogy Áron a kadet Európa-bajnokságon arany-, a korosztályos világbajnokságon pedig ezüstérmet nyert, és ennek is köszönhetően a szentpétervári világbajnokságon már a felnőtt válogatottban is helyet kapott. Abban a négyesben, amelyet rajta kívül a ma is aktív Decsi Tamás, valamint Lontay Balázs és Nemcsik Zsolt alkotott. Közös erőfeszítésük jutalma a csapatvilágbajnoki cím volt.
„Tizenhét évesen dobtak be a mélyvízbe, és ez akkoriban nem számított mindennapos eseménynek, ahogy manapság sem. Élénken él bennem a VB minden emléke. Kezdőként végig vívhattam, és akkor éreztem rá először arra, hogy miként is működik egy csapatverseny, hogyan kell együtt – egymást kiegészítve és kisegítve – harcolni a közös sikerért.
Azóta is tanulom a „szakmát” és az a meggyőződésem, hogy kétszeres olimpiai bajnokként is tudnék még bölcsebb és eredményesebb lenni.
Az alapvető cél mindig az, hogy én vigyem be a találatot, és ne az ellenfelem, de hogy ehhez mi mindent lehet még hozzátenni, a technika csiszolásával, a taktikai fegyvertár bővítésével, az éppen leghatékonyabb akció kiválasztásával, vagy mondjuk a lábmunka erősítésével, az már fogósabb kérdés. Ez a vívás örök kihívása.”
Fotó: MTI/Kovács Tamás
