Sport

Szlovén kapitány: Nem tudom, hogyan nyertük meg ezt a meccset

A szlovén férfi kézilabda-válogatott drámai csatában, nagy hátrányból felállva nyerte meg a bronzérmet (31-30) Horvátország ellen a világbajnokságon.

Nem tudom, jó dolog-e két ilyen fontos mérkőzést játszani 24 órán belül. Természetesen nagyon elégedett vagyok, hiszen győztünk, és ez volt az álmom, de tényleg nem tudom, hogyan nyertük meg ezt a meccset. A horvát csapat jó teljesítményt nyújtott, és körülbelül 58 percig tökéletesen játszott, de pénteken is láttam, hogy nagyon fáradtak voltak az utolsó tíz percben. Nagyon rosszul kezdtünk, főleg védekezésben, 18 gólt kaptunk az első félidőben, ami túl sok. De az utolsó tíz percben végre rájöttünk, hogy lehet esélyünk megnyerni a meccset

-idézi a franciaországi világbajnokság hivatalos honlapja Veselin Vujovicot a győztes gárda szövetségi kapitányát.

Azt hiszem, végül megérdemelten nyertünk, de a horvát együttes ma is nagyon jól játszott. Büszke és nagyon boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek a szlovén csapatnak

-mondta a meccs emberének választott Marko Bezjak. A mezőny legeredményesebbje, Manuel Strlek érthetően nagyon csalódottan nyilatkozott az összecsapás után.

Kevesebb mint egy napon belül veszítettünk két olyan meccset, amelyek közül egyiket sem kellett volna elvesztenünk. Nem tudom, mi a magyarázat erre. Az utolsó tíz percben a szlovénok nagyon jól, csodálatosan játszottak, mi pedig olyanok voltunk, mintha valaki lekapcsolta volna a villanyt.

A 2013-as világbajnokságon is ez a két együttes játszotta a bronzmeccset, akkor a horvátok nyertek 31-26-ra. A 2004-es Európa-bajnokság ezüstérme után ez a szlovénok második dobogós helyezése nagy nemzetközi tornán.

A Franciaország-Norvégia döntő vasárnap 17.30 órakor kezdődik Párizsban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik