Sport

Kézi-vb: A szlovén válogatott könnyedén, a spanyolok szenvedve jutottak tovább

Előzetesen az Oroszország – Szlovénia mérkőzés tűnt a legkiegyensúlyozottabb párosításnak a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Nem is hazudtolták meg a csapatok a szakembereket, hiszen szoros első félidőt játszottak.

Az összecsapás elején rendre a szlovén válogatott futott az eredmény után, de nem tudtak elszakadni az oroszok.

Az első játékrész második felében aztán átvették a vezetést Gasper Margucék, 8-9, majd 12-13 is volt az állás, de a hajrában egy 3-0-s futást produkáltak Timur Dibirovék, így ők vonulhattak pihenőre kétgólos előnnyel (15-13).

Hat perc telt csupán a második félidőből és máris a szlovének vezettek, Darko Cingesar köszönt be lerohanás után, majd szemfülessége is gólt ért (18-20).

A 42. percben már öt volt közte, (18-23), Marguc hetese után pedig eldőlni látszott a meccs öt perccel később (20-25).

A szlovén válogatott nem lassított, az orosz pedig nem tudott újítani, 26-32 lett a vége.

A másik szombat esti meccsen két perccel a vége előtt még 26-26 volt az állás, aztán a hajrában két gólt berámoltak a spanyolok a brazil kapuba, így bejutottak a negyeddöntőbe.

Világbajnokság, nyolcaddöntő, végeredmények:

Norvégia – Macedónia 34-24 (12-10)

Franciaország – Izland 31-25 (14-13)

Oroszország – Szlovénia 26-32 (15-13)

Brazília – Spanyolország 27-28 (18-16)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik