A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi bizottsága felmentette a kajakos Horváth Bencét és Szomolányi Mátét, akik ellen még a riói olimpia előtt indult eljárás, s bár kvalifikálták magukat, nem utazhattak az ötkarikás játékokra.
Fábry György, a fegyelmi testület elnöke az M1 aktuális csatornának nyilatkozva emlékeztetett: több atipikus doppingminta alapozta meg a vizsgálat elindítását, a bizonyítékok, köztük az igazságügyi orvosszakértői vélemény azonban nem támasztották alá a vétséget.
A felmentő döntés azért született meg, mert a fegyelmi bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a versenyzők nem megengedett eszközökkel készültek
– fogalmazott.
Az MKKSZ elnöksége augusztus elsejei ülésén azért változtatta meg az ötkarikás játékokra kijelölt férfi kajakosok névsorát, mert a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelzése szerint közülük ketten – Horváth és Szomolányi – atipikus doppingmintát adtak le. A két sportoló több atipikus mintát produkált, ez a MACS írásbeli – és Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített – állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben – közölte akkor az MKKSZ.
Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de a MACS akkori állásfoglalása szerint a szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak – ezt erősítette meg az újabb vizsgálat is – ezért indult ellenük fegyelmi eljárás. Helyettük Molnár Péter és Tótka Sándor utazhatott Rióba. A két kajakos ellen a MACS nem indított eljárást.
Örülök, hogy végre pont került az ügyünk végére, és kiderült, hogy az, amivel megvádoltak bennünket az nem volt igaz
– nyilatkozta klubjuk, a Győr honlapján Szomolányi Máté.
Tekintettel arra, hogy itt a karácsony, a következő hetekben mi is a szeretteinkkel szeretnénk foglalkozni, így azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a folytatás arról nem tudunk nyilatkozni, januárban majd döntünk erről is
-tette hozzá Horváth Bence.
Októberben már újra elkezdtük az edzéseket, mert nem mondunk le az álmainkról. Bízunk abban, hogy ismét olyan formát tudunk nyújtani, amivel képesek lehetünk arra, hogy újra bebizonyítsuk: a vízen nincsen nálunk gyorsabb.
Horváth 200 méter egyesben és Szomolányival 200 méter párosban szerzett indulási jogot az ötkarikás játékokra.