A Bors azt írja, hogy Hosszú Katinka edző-férje, Shane Tusup sírásig alázta Kovács Ágnest. A lap névtelen forrásra hivatkozva azt állítja, az amerikai szakember alaposan kiosztotta az olimpiai bajnokot, akinél eltört a mécses az éles szóváltás után.
Csak álltunk dermedten. Kovács Áginak potyogtak a könnyei, úgy lépett le a helyszínről. Shane Tusup tajtékzott, nem gondoltuk, hogy tényleg ennyire el tud borulni az agya
– idéz a portál egy névtelenül nyilatkozó forrást.
A Bors szerint a történet dióhéjban a következőképpen nézett ki:
Magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradó hajnalon, miután Hosszú Katinka a kanadai rövidpályás úszó-vb harmadik napján is nyert egy aranyérmet, 200 háton verte tönkre a mezőnyt, majd ezt követően nem sokkal 800 gyorson 8. helyen zárt, majd a döntők végeztével elvonult a versenyzői zónába levezetni. Hulla fáradtan tempózott, amit Shane Tusup a partról figyelt.
Eközben a szponzorok és szurkolók egy csoportja kitalálta, hogy ők bizony búcsúzóul szeretnének gratulálni a bajnoknőnek. A Magyar Úszó Szövetség részéről jelezték, nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat erre. Sydney olimpiai bajnoka, a 2024-es olimpiai pályázat sportolói bizottságának elnökeként jelen lévő Kovács segíteni szeretett volna és azokkal a szponzorokkal, akiknek az akkreditációja lehetővé tette a versenyzői zónába, lesétált a bemelegítő medence bejáratához.
Amikor Shane Tusup meglátta a “turista csoportot” egyből jelezte, örömmel, de nem most. Shane és Kovács között a valóban nem túl épületes és felettébb hangos szóváltás ezt követően tört ki.
Kovács Ágnes hétfő reggel egy, a közösségi oldalára feltett közleményben reagált. Íme:
Hosszú Katinka vasárnap 9 éremmel (7 arany, két ezüst) zárta a windsori rövidpályás világbajnokságot, mely rekordnak számít. Magyarország az Egyesült Államok mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.