Sport

Drámai meccsen, a PSG ellen veszítette el hazai veretlenségét a Telekom Veszprém

A Telekom Veszprém nagy csatában, magas színvonalú mérkőzésen egy góllal kikapott a vendég Paris Saint-Germaintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

 Nagy László góljával és Mikler Roland bravúrjaival indult a mérkőzés, a játéknap előtt a csoport élén álló párizsi együttesnek majdnem öt perc kellett az első találat megszerzéséhez. A 13. percben azonban már három gól volt a franciák előnye (3-6), Thierry Omeyer pedig két hétméteres hárításával segítette csapatát ennek tartásában.

Bár a Veszprémnek többször volt lehetősége a zárkózásra, a PSG kihasználta az ilyenkor rendre becsúszó hibákat, így Xavier Sabaté, a hazaiak vezetőedzője a 27. percben 14-11-es vendégelőnynél időt kért. A taktikai megbeszélés eredményeként másfél perc alatt újra az egyenlítésért támadott a Veszprém, de Omeyer ziccert védett, a szünetre így a francia gárda vonulhatott előnnyel.

A fordulás után hat és fél perccel sikerült utolérnie ellenfelét a legutóbb döntős veszprémi csapatnak (18-18), amely hosszú idő után a 42. percben vezetett ismét (21-20). A PSG azonban kettős emberfórban egyenlített és fordított a félidő derekán, majd egyenlő létszámnál tovább növelte előnyét (21-24). A folytatásban a Veszprém Momir Ilic és Lékai Máté vezérletével felzárkózott – előbbi nyolc, utóbbi hat találattal zárta a mérkőzést -, s míg a csereként beállt Mirko Alilovic büntetőt hárított, hét perccel a vége előtt a vezetést is átvette a magyar csapat (27-26).

Az utolsó percben mindkét együttes támadhatott a győzelemért 28-28-nál, és a vendégek néhány másodperccel a végső dudaszó előtt éltek a lehetőséggel.

Jövő vasárnap a két együttes Párizsban mérkőzik meg egymással.

Eredmény – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 7. forduló

Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain (francia) 28-29 (14-15)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik