Tizenhat felsőoktatási intézmény csaknem 200 hallgatója vett részt az egyetemisták és főiskolások országos úszóbajnokságán.
Ott volt Kapás Boglárka is, aki begyulladt bölcsességfoggal is vállalta a szereplést, és simán megnyerte a 400 méteres gyorsúszást és a 100 pillangót is.
Ezután megyek a fogamat megnézetni, remélem, találunk valami megoldást, mert nem szeretném, ha a decemberi rövid pályás világbajnokság idején jutnánk el oda, hogy ki kelljen húzatni
-mondta a 23 éves úszónő. Cseh László 200 vegyesen diadalmaskodott, 50 gyorson, valamint 100 gyorson, háton és pillangón is felállhatott a dobogóra.
Egyre jobban esnek az edzések, múlt héten még nehezen csináltam végig egy-egy napot, ezen a héten már nem volt gond, az egyetemi bajnokság pedig felér egy edzéssel, hiszen majdnem az összes számban indulok. Őszintén szólva, nem hiányzik most a rövid pályás vébé, túl rövid idő maradt a felkészülésre, olyan eredmények miatt pedig nem akartam kiutazni, amelyek nem méltóak hozzám
-nyilatkozta a 30 éves sportoló.