Sport

Gyurta-ügy: “Vita lehet, de fenyegetésnek nincs helye!”

Eredetileg arra lettünk volna kíváncsiak az úszók szövetségi kapitányát kérdezve, hogy most akkor csúsztatott-e vagy sem, ehhez képest állítja, nem minden úgy van, ahogy Gyurtáék állítják. Sőt, a stílust sem tartja megfelelőnek.

Gyurta Gergely majd hat tizeddel jobb idővel rendelkezik 400 vegyesen, mint Bernek Péter, aki viszont Verrasztó Dávid mögött második lett a hétvégi országos bajnokságon úgy, hogy közben majd öt másodperccel verte Gyurtát. Normál esetben ebben a versenyszámban előbbinek kellene rajtkőre állnia a decemberi világbajnokságon.

Mégsem így lesz, hanem a kapitányi döntés értelmében pont fordítva, amin Gyurtáék eléggé kiakadtak.

Ezért, no meg azért kerestük meg Hargitay Andrást, mert a történet “vesztes oldalán állók” ráadásul úgy érzik, az úszók szövetségi kapitánya finoman fogalmazva még csúsztatott is, amikor döntése indoklásaként azzal állt elő, hogy a windsori világbajnokságon a 400 vegyest, és az 1500 gyorsot egy napon rendezik.

Mert hogy csak a két versenyszám selejtezői esnek egy napra, a döntők között 24 óra rtelik el.

Most akkor csúsztatott vagy sem? – szegeztük neki nyomban a kérdést Hargitaynak, aki egyáltalán nem jött zavarba.

Nincs itt csúsztatás, nyilván tisztában vagyok a programmal, más kérdés, mi kapott hangsúlyt a médiában. Amúgy nincs jelentősége, hogy selejtező, vagy döntő. Úsztam életemben egy-két 400 vegyest, pontosan tudom, hogy kicsit több, mint egy órával később képtelenség 1500 métert leúszni úgy, hogy abból döntő legyen.

Csak ezért döntött úgy, hogy az idők alapján ranglista harmadik Bernek indul decemberben 400 vegyesen a hat tizeddel jobb egyéni idővel rendelkező Gyurta helyett?

Nézze, Gyurta Gergő és Bernek Péter is rendelkezik az induláshoz szükséges szintidővel. Gergő valóban hat tizeddel jobbal. A hétvégi Országos Bajnokságon azonban csaknem öt másodpercet (!) kapott Pétertől, ami csak megerősített az igazamban. Higgye el, nincs olyan ember, aki azt állítja, egy 400 utáni 1500 ugyanaz, mint egy sima 1500. Minden bizonnyal Gyurta Gergő és edzője is belátta ezt, és ezért kért meg Százhalombattán, hogy az 1500-as versenyszáma előtt léptessem vissza őt a többi, már benevezett versenyszámától.

A nincs olyan ember állításával vitatkoznánk, mert van ilyen: Hosszú Katinkának hívják. Gyurta állítja, az ő tanácsát is kikérte, amikor úgy döntött, megpróbálja a vb-n a két számot.

Gergő még nem Katinka. Olykor el kell tudni engedni egy-egy versenyszámot. Lásd Cseh Lacit, aki Londonban elengedte a 200 vegyest, ahol pedig nyerhetett volna. De a szakmai indokon túl lenne itt még egy másik is, a magyar csapat érdeke. Nekem sem kellemes döntés ez, de meggyőződésem, hogy

én ezzel szolgálom leginkább nem csak a magyar úszósport, hanem meg fog lepődni, Gergő érdekeit is.

Gyurta Gergely testvére, Gyurta Dániel nem köntörfalazott a Nemzeti Sportban, amikor jelezte, nagyon nem ért egyet a döntéssel. Minden bizonnyal a szerdai elnökségi ülésen, ahol hivatalosan véglegesíti a szövetség az indulók névsorát és versenyszámait ennek hangot is fog adni.

Lehet, hogy van nézeteltérés, vita köztünk, de Gyurta-papa fenyegetésének nincs helye. Márpedig Gergő és Dani édesapja épp az edzőbizottsági értekezlet előtt ért el telefonon, és szó szerint ezt mondta: “Meg ne próbáljam ezt a javaslatot elfogadtatni, mert abból botrány lesz, óriási botrány.” És lecsapta a telefont. Nem szerencsés, ha a szülők és a hozzátartozók próbálnak nyomást gyakorolni a szövetségi kapitányra, pláne nem ilyen stílusban.

Mindettől még ott az a fránya elnökségi ülés. Nem fél, hogy leszavazzák? Mi lesz akkor a reakciója?

Biztosan ütköztetjük majd a nézeteket, esetleg vitatkozni fogunk, de olyanra még nem volt példa, hogy az elnökség merőben a szövetségi kapitány ellenében szavazott volna. Azért nem, mert ez az én feladatom, az én döntésem és egyben az én felelősségem

Ajánlott videó

Olvasói sztorik