1948-ban, indulásakor még tizenhatan vettek részt rajta, mára a világ második legnagyobb sporteseménye a paralimpia, ahol összesen 5000 atléta versenyez. Sokan tragikus baleset áldozatai vagy épp gyógyíthatatlan betegségek gyötrik őket, nekik azonban megváltozott képességekkel is a sport az első.
Rio volt az utolsó kívánsága
A belga kerekesszékes sprinter, Marieke Vervoort nemrég jelentette be: a riói paralimpia után készen áll az eutanáziára. A Londonban arany-és ezüstérmet szerzett paralimpikon szörnyű fájdalmakat él át degeneratív gerincbetegsége miatt, évek óta aludni és enni sem tud rendesen.
Vervoort gerincbetegsége 2000-ben kezdődött, állapota egyre romlik és az orvosok sem sok jóval kecsegtették. Korábban triatlonozott, a sportról lebénulása után sem tett le, 2008 óta képviselteti magát a kerekesszékes számban.
Mindenki látja, ahogy az aranyérmemmel mosolygok, de a sötét oldalt nem ismerik. Nagyon szenvedek, van, hogy 10 percet alszom éjszakánként – és mégis az aranyra törekszem. Rio az utolsó kívánságom, mondta a Le Parisiennek.
A sportoló szombaton ezüstérmet szerzett a 400 méteres távon. Egyelőre esze ágában sincs megválni az életétől, annak ellenére sem, hogy a szükséges papírokat már aláírta. Elmondta, már nem fél a haláltól, de nem is sürgeti azt. Nyugalmat és reményt adott neki, hogy nála vannak a papírok.
Ezek nélkül öngyilkos lettem volna, de egyelőre jobban érdekel a buddhizmus. Minden évben rosszabb az állapotom, de a nyugalom, hogy véget vethetek az életemnek, inkább meghosszabbítja azt. 2008-ban írtam alá a papírokat. Most 2016 van, még mindig itt vagyok, ráadásul ezüstérmet nyertem, hangsúlyozta vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A horrorból tért vissza
Mindkét lábát elvesztette, ám két évvel rá már vissza is tért a versenypályára Alex Zanardi, a Forma-1 pilótából lett paralimpiai bajnok. Mára háromszoros bajnok, miután kedden diadalmaskodott a kézzel hajtott kerékpárosok mezőnyében.
Zanardi karrierjét az 1991-es Spanyol Nagydíjjal kezdte, volt, hogy a negyedik helyig vitte. Több csapat érdeklődött utána, de 1994-ben búcsút intett a Forma-1-nek, és az amerikai CART versenysorozatban folytatta pályafutását. Itt sikert sikerre halmozott, két alkalommal is megszerezte a bajnoki címet.
2001 szeptemberében, a lausitzi versenypályán aztán karrierjét horrorbaleset törte derékbe. A bokszból hajtva kicsúszott, és amikor visszatért a pályára, a mögötte haladó Alex Tagliani eltalálta az autóját. Zanardit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Műtétje ugyan sikerült, de mindkét lábát amputálni kellett, ezt követően hosszú ideig kómában feküdt.
Úgy éreztem, hogy kijátszottam a halált. Nagyon boldog voltam, hogy élek, mesélte az ezt követő felépülési időszakról.
Az olasz versenyzőben fel sem merült, hogy feladja a sportot. Hosszas rehabilitációs programban vett részt, maga tervezte és építtette művégtagjait is, annak érdekében, hogy azok versenyzésre alkalmasak legyenek. 2003-ban már újra indult kézi vezérlésű fék- és gyorsítórendszerrel ellátott túrakocsijában. Először szertartásosan megtett 13 kört a lausitzi pályán, annak emlékére, hogy épp ennyivel a cél előtt szenvedett balesetet. Négy túraautó-világbajnoksági címet is szerzett, mielőtt 2007-ben váltott a kézzel hajtott kerékpárra.
Azóta már hat kerékpáros világbajnoki címe is van, a 2012-es londoni paralimpiáról két aranyat is hazavihetett, mostani győzelme után pedig pénteken, váltóban is elindul.
„Nem azért jöttem, hogy második legyek”
Vervoort és Zanardi mellett sokan vannak még, akik egy mindent megváltoztató baleset után tértek vissza a versenypályára. Bradley Sydner, korábbi alezredes például a tengerészgyalogság tagja volt, az úszócsapatukban jeleskedett. 2011-ben Afganisztánban szolgált, amikor egy becsapódó bomba megvakította. Az orvosok kénytelenek voltak mindkét szemét eltávolítani.
Amikor hazatért a kórházból, korábbi edzője viccelődve kérdezte, eljön-e a hétvégi edzésre. Ám Synder tényleg elment, mindössze egy hónappal a baleset után tért vissza a medencébe, ahol botok segítségével igyekezett kivédeni az ütközést a többi úszóval.
Nem akartam elszomorítani az embereket vagy sajnáltatni magam. Így mutattam meg mindenkinek, hogy nem lettem kevesebb. Annyi változott, hogy nem látok. Úgy gondoltam, túljutok ezen is, és rendben leszek, mondta.
Azóta Londonban arany- és ezüstérmet szerzett, reméli, Rióból sem tér haza üres kézzel.
Az oregoni teniszező, David Wagner is kinn van a paralimpián. Ő 21 éves volt, amikor az óceán mellett frizbizett, de egy hullám elsodorta és nekicsapta a partnak.
Először nem tudtam mi történt, amíg a haverom ki nem húzott az óceánból és le nem fektetett a homokra. Azt mondogattam, ugyan, ez csak egy kisebb ütés, mindjárt összeszedem magam, csak hadd feküdjek itt még egy kicsit, idézte fel a balesetet.
Wagner nyakát törte, és el kellett fogadnia, hogy élete végéig kerekesszékbe kényszerül. Hiába bénult le azonban deréktól lefelé, nem veszett ki belőle a versenyszellem, 2002 óta van a világ három legjobb kerekesszékes teniszezője közt. Athénban, Pekingben, Londonban is érmet nyert, Rióban elindult.
Az egyik legszomorúbb történet Jessica Longé, az úszónőt ugyanis egy szibériai árvaházból fogadták örökbe 13 hónapos korában. Öt hónappal később kénytelenek voltak mindkét lábát térdtől lefelé amputálni, mivel egy ritka betegség miatt nem fejlődtek ki a lábcsontjai.
A lány azonban ezzel együtt sem adta fel, úszó lett belőle. 2004-ben, 12 évesen már az amerikai paralimpiai csapat legfiatalabb tagja volt az athéni játékokon, három aranyat is szerzett.
A versenytársamra néztem és azt mondtam magamnak: nem azért jöttem ide, hogy második legyek, emlékezett vissza később.
Azóta már számtalan aranyérem tulajdonosa és megdöntött több világrekordot is.
