Sport

US Open: Nisikori Kei visszavágott Andy Murray-nek

Pedig nem úgy indult, hogy Flushing Meadowsban lapot osztanak Nisikorinak. Az első játszmában Murray lényegében lesöpörte a pályáról a japánt (6:1). A másodikban már fej-fej mellett haladtak 3:3-ig, amikor eleredt az eső, így a tető behúzása miatt pár percet állt a játék és ezt Nisikori használta ki jobban. 5:4-nél elvette Murray adogatását, és egyenlített (6:4).

A harmadik játszma ismét a brit teniszezőé lett (6:4) és a negyedik elején is úgy nézett ki, végleg megfogta a japánt, lévén 1:1-nél két bréklabdája is volt, de ezt a ziccert kihagyta és innen már nem is nyert gémet, sima 6:1-el egalizált Nisikori.

Az utolsó, döntő játszma hozta a legnagyobb fordulatokat. Nisikori kétszer és brékelőnybe került, de 4:3-as és 40:0-s vezetésénél nem tudta feltenni az i-re a pontot, Murray fordított 5:4-re és a japánnak a meccsben maradásért kellett szerválnia.

A világranglista 7. helyezettje 5:5 után újra brékelt és immár nem hibázta el még egyszer a saját adogatását, és bejutott az elődöntőbe.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya), eredmények:

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nisikori (japán, 6.)–Murray (brit, 2.) 1:6, 6:4, 4:6, 6:1, 7:5
KÉSŐBB
csütörtök, 3.00: Del Potro (argentin)–Wawrinka (svájci, 3.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 10.)–Konjuh (horvát) 6:2, 6:2
KÉSŐBB
csütörtök, 1.00: S. Williams (amerikai, 1.)–Halep (román, 5.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik