Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte azt a 41 éves férfit a veszprémi bíróság, aki április 30-án, a Veszprém-Vardar Szkopje férfi kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzésen fellökte a játékvezetőt.
Az ítélet nem jogerős, mivel a kiszabott büntetés súlyosbítása végett az ügyész fellebbezést jelentett be.
A Veszprém Megyei Főügyészség szerdai közleményében jelezte, hogy a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki a negyeddöntő-visszavágó utolsó percében a játékvezetőt meglökte. A szurkoló a nézőtérről a pályára behajolt, és jobb kezét kinyújtva a pálya szélén futó játékvezetőt a vállánál meglökte, amitől a bíró az egyensúlyát elvesztette és elesett.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) múlt csütörtökön pénzbírsággal sújtotta a Veszprémet az incidens miatt. Az EHF a fegyelmi döntés indoklása szerint a magyar klubnak azért kell befizetnie 13 ezer eurót (4 millió forint), mert nem tett meg mindent, hogy garantálja a meccs összes résztvevőjének biztonságát és védelmét. Mint kiemelték, nem volt meg a minimális, egyméteres távolság az elektromos reklámtábla és a lelátó első sora között, az egyik drukkernek ezért volt lehetősége a mérkőzés hajrájában fellökni a játékvezetőt.
A Veszprém Handball Team Zrt. május 2-án közleményben tudatta, hogy a videofelvételek alapján eljárást és a jogszabályban meghatározott maximális idejű kitiltást kezdeményezett a drukker ellen.