Sport

Rio 2016: 152-re nőtt a magyar kvótások száma

lovas-petra(960x640)(1).jpg (lovas petra, )
lovas-petra(960x640)(1).jpg (lovas petra, )
Egy ukrán játékos helyét veszi át az asztaliteniszező Lovas Petra.

Az asztaliteniszező Lovas Petra indulhat az augusztusi riói olimpián – tájékoztatta az MTI-t Téglás Péter, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető beszámolója szerint a női egyéni mezőny 86 indulójának péntek éjfélig kell visszaigazolnia részvételét. Ezt estig egyedül az ukrán Margarita Peszocka nem tette meg. Ezért a nemzetközi szövetség (ITTF) úgy döntött, hogy a hivatalos indok szerint sérülés miatt nem induló ukrán helyett Lovas Petrának biztosít lehetőséget a szereplésre.

Téglás emlékeztetett, hogy a világranglistán 90. helyezett Lovas – aki szombaton ünnepli 36. születésnapját – fél évvel ezelőtt tért vissza a válogatottba, hogy megpróbáljon kvótát szerezni, de eddig úgy tűnt, rendkívül balszerencsésen lemarad róla. A tapasztalt játékosnak ez lesz a második olimpiája, ugyanis 2008-ban Pekingben is asztal mögé állhatott. A szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy a magyar női asztaliteniszezők egyéniben maximális létszámmal, két fővel vehetnek részt az ötkarikás játékokon.

Lovas kvótájával háromra nőtt a Rióban induló magyar asztaliteniszezők száma, Póta Georginának és Pattantyús Ádámnak ugyanis már korábban biztossá vált a részvétele. Ezzel összesen 152-re nőtt a magyar kvótások száma.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik