Sport

Jóslat: Rióban szarabbak leszünk, mint Londonban voltunk

olimpiai-ermek(210x140)(2).jpg (olimpiai érmek, )
olimpiai-ermek(210x140)(2).jpg (olimpiai érmek, )
Ezt állítja egy PwC-tanulmány és ezt kellene sportolóinknak keményen megcáfolniuk.

A PricewaterhouseCoopers két, mintegy másfél évszázados múlttal rendelkező cég, a Price Waterhouse és a Coopers & Lybrand egyesülésével jött létre. Alapvetően pénzügyi elemzésekkel foglalkoznak. Így a PwC várható olimpiai sporteredményekről közreadott becslése, hogy az egyes országok hány éremre számíthatnak a nyári játékokon, az is közgazdasági módszereken alapul és nem sportszakmain.

Ha előbbit nézzük bajban vagyunk Londonhoz képest, lévén azt jósolják, a magyar csapat öt éremmel kevesebbel kell beérje, mint négy évvel ezelőtt. Ha az utóbbiban bízunk, akkor akár még meg is ismételhetjük a 2012-es sikereket.

Mindenesetre a becslések azokat a gazdasági és politikai tényezőket vették figyelembe, amelyek a korábbi ötkarikás játékokon szerzett érmek számát tekintve statisztikailag jelentősnek bizonyultak. Ezek:

  • a gazdaság mérete (vásárlóerő-paritás árfolyamán számított GDP),
  • az előző két olimpián való szereplés, illetve
  • rendező országról van-e szó.

Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb egy résztvevő ország lakosságszáma és gazdasági jóléte, annál valószínűbb, hogy több érmet szerez. Persze akadnak kivételek, mint például Jamaica és Kenya, vagy éppen Magyarország.

PwC várható olimpiai éremtáblázata:

Ország Becsült érem, Rio 2016 Érem, London 2012 Különbözet
1. Egyesült Államok 108 103 5
2. Kína 98 88 10
3. Oroszország 701 81 -11
4. Nagy-Britannia 52 65 -13
5. Németország 40 44 -4
6. Ausztrália 35 35 0
7. Franciaország 34 34 0
8. Japán 33 38 -5
9. Dél-Korea 27 28 -1
10. Olaszország 26 28 -2
11. Brazília 25 17 8
12. Ukrajna 20 20 0
13. Kanada 17 18 -1
14. Hollandia 17 20 -3
15. Spanyolország 17 17 0
16. Kuba 16 15 1
17. Fehéroroszország 13 12 1
18. Magyarország 13 18 -5
19. India 12 6 6
20. Kazahsztán 12 13 -1
21. Kenya 11 11 0
22. Jamaica 10 12 -2
23. Új-Zéland 10 13 -3
24. Lengyelország 10 10 0
25. Irán 8 12 -4
26. Románia 8 9 -1
27. Azerbajdzsán 8 10 -2
28. Csekoztársaság 8 10 -2
29. Dánia 7 9 -2
30. Törökország 7 5 2
Top 30 összes érem 771 801 -30
A többi ország 190 160 30

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik