Szombat délelőtt rendezték a túraautó-világbajnokság (WTCC) németországi versenyhétvégéjének az első futamát. A versenyt a legendás Nordschleifén rendezték, ahol egy kör 24 kilométer hosszú. Így Michelisz Norbertre is három kör várt, a magyar pilóta a hatodik rajtkockából indult.
A rajt után javítani nem tudott a gyári Hondával versenyző pilóta, de három kiesésnek köszönhetően végül felállhatott a dobogó harmadik fokára. Előbb Tom Coronel kapott defektet és esett ki, majd Michelisz csapattársa, Tiago Monteiro lecsúszott a pályáról és hatalmas erővel a falnak csapódott. Yvan Müller már ne tudta kikerülni, így a francia számára is befejeződött a futam.
A kilencedik helyről induló José María Lopez óriási mázlival megúszta a balesetet, így újabb sikert könyvelhetett el. Michelisz a második futamon a negyedik helyről indul. A mezőny másik magyarja, Ficza Ferenc a tizenkettedik lett.
A pálya nagy része egy erdőn halad át, ezért Zöld Pokolnak is nevezik a Nordschleifét.