Sport

Az úszók új kapitánya nem beszél Hosszú Katinkával, mert mindez másodlagos

Hargitay már egyeztetett Kiss Lászlóval, mert szeretné kikérni a véleményét.

Hargitay András, a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya az M4 Sport Sport7fő című műsorában elmondta, hogy egyelőre nem beszél Hosszú Katinkával, mert szerinte mindez másodlagos – írja az MTI.

Hosszú Katinkával tavaly októberben beszéltem utoljára. Úgy tűnik, Hosszú a magyar úszósport vezetőivel nem kíván beszélni, és az olimpiai bizottsággal sem

– kezdte Hargitay, akit a hazai sportági szövetség (MÚSZ) hétfőn nevezett ki a múlt héten lemondott Kiss László utódjául.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka amerikai felkészülése nyugodt körülmények között zajlik.

Ő most a saját útját járja, és ha ez az út beigazolódik, azaz megnyeri az olimpiát és jó eredményeket ér el, akkor nekem nincs arra szükségem, hogy velem beszéljen. Az a fontos, és azt kívánom neki tiszta szívemből, hogy érje el azokat az eredményeket, amiket a legjobban szeretne. Mert ez a mi érdekünk is, ez egész Magyarország érdeke, és Hosszú Katinkának is ez az érdeke. Nem az a fontos, hogy kivel áll szóba, vagy kivel nem, az csak másodlagos

– szögezte le Hargitay, aki versenyzőként a sportág első magyar világbajnoka volt.

Az úszóválogatott szakvezetője azt is elárulta, hogy kikérné elődje, Kiss László véleményét, mert “azt a tapasztalatot, amit az elmúlt időben felhalmozott, nem lehet csak úgy eldobni”. Már beszélt is a 75 éves edzővel, de azt egyelőre nem tudja, Kiss mennyire akar részt venni a munkában.

Hatalmas traumát élt át. 55 évvel ezelőtt kétségtelenül egy, a bíróság által elítélt eseményben vett részt. Azt gondolom, ezért megbűnhődött. Lehetséges, hogy teljesen hátat fog fordítani az úszósportnak, lehet, hogy sokan pont ezt akarják

– vélekedett Hargitay, aki eddig az utánpótlás-válogatott kapitányaként tevékenykedett.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik