Sport

Szepesi Nikolett: A MÚSZ-ban mindenki érinthetetlen

Szepesi Nikolett (Array)
Szepesi Nikolett (Array)
Saját praktikáik vannak.

Mint ismert, Kiss Lászlót 1962-ben elítélték csoportosan elkövetett nemi erőszak vádjával. Az eset 1961-ben történt, Kiss másodfokon hároméves börtönbüntetést kapott, ebből 20 hónapot töltött le.

A szakember mellett a botrány kirobbanása után kiállt a Magyar Úszó Szövetség és az edzői testület is, igaz, utóbbi kapcsán volt némi adok-kapok az egyik tréner és a szövetség között.Kiss végül csütörtökön mondott le úszókapitányi tisztségéről, valamint Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármesteri címéről is.

Az üggyel kapcsolatban a korábbi úszónő, Szepesi Nikolett is kifejtette a véleményét. Az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló a Facebook-oldalán élesen bírálta a szövetséget, ahol mindenki érinthetetlen. A posztot változtatás nélkül közöljük.

Szándékosan tartottam magam távol az elmúlt napok, hetek Magyar Úszó Szövetséggel kapcsolatos botrányaitól. Már akkor is a háttérben maradtam, amikor Katka harcolt a vezetőséggel, holott naponta kerestek az újságok. A sajtó most is állandóan arra kér, hogy nyilatkozzak. Nem tettem. Eddig. Itt az idő, hogy én is és mindenki, aki szenvedett, aki félt, akit sarokba szorítottak valaha, beszéljen. Megkaptam, biztos megkapom ezúttal is, hogy nem elegáns oda piszkítani, ahol éveket eltöltöttem. Ja, mert nyilván az a korrekt, hogy azt hazudtolják meg, azt minősítik, azt bélyegzik meg, aki leírta, hogy kislány korában verbálisan terrorizálták, olykor megütötték és hagyták, hogy molesztálják?! Engem, az édesanyámat és más szülőket kértek számon és mondták: miért nem akkor léptünk, léptek föl a gusztustalanságokkal szemben! Remélem, mindegyik pokolra jut, aki ezzel nyugtatta a lelkiismeretét. És igen, én tanultam az esetből, ha nekem lányom lesz, és ilyen mocsokságok érik, nem hagyom annyiban a dolgot!

Ahogy az én esetemben, úgy azt látom, most is nyerésre áll az szövetségi vezérkar, ott aztán mindenki érinthetetlen. Sajátos praktikáik vannak.

Hadd mondjak el nektek egy történetet! Amikor a Magyar Úszó Szövetség vezetőinek fülébe jutott, hogy könyvet írok, és megtudták, ki az az újságíró, aki segít a szöveg összeállításában, megkeresték. Mit megkeresték? Megfenyegették! Azzal, hogy ha elvállalja a feladatot, akkor kirúgatják a munkahelyéről! Megijedt, mert tudta, nem érdemes ujjat húzni ezzel a bandával. Az utolsó pillanatban vissza is mondta a felkérést…

Olvastam, hogy most azt az edzőt támadják, aki azt állította, neki azt „javasolták”, írja alá a kapitány támogatásáról szóló papírt.

Újabb saját sztori! Amikor az engem bántó edző mögé toborozták az úszókat, hogy minél többen nyílt levélben álljanak ki mellette, azzal igyekeztek meggyőzni embereket, hogy Egerszegi Krisztina is aláírta, ők is tegyenek így. Kár, hogy Egér az egészről nem is tudott…

No komment!

Pontosabban, lehet, hogy nem maradok csendben. Bőven van még mit elmesélnem! Talán egy harmadik könyvben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik