Sport

Újabb magyar sportdiplomáciai siker

Most a birkózók hoznak nagy versenyt Magyarországra, egészen pontosan 2017-ben Szombathelyre.

Sastin Marianna második mérkőzését is technikai tussal nyerte, így bejutott a nők 63 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe a rigai birkózó-Európa-bajnokság keddi nyitónapján. A szabadfogású Molnár József a negyed-, míg Veréb István a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett, és kiesett. Utóbbi kettő akkor folytathatja szereplését a vigaszágon, ha legyőzőjük döntőbe kerül, míg Sastinra az elődöntőben a hazai Anastasija Grigoreva vár.

U23-as birkózó-Európa-bajnokság

Magyarország máris sikert aratott Rigában. A nemzetközi szövetség (UWW) kontinentális szekciójának vezetése úgy döntött, hogy hazánk rendezheti meg jövőre az U23-as Európa-bajnokságot. A tervek szerint a tavaly Lengyelországban, idén Bulgáriában sorra kerülő seregszemlének 2017. március 28 és április 2. között Szombathely ad otthont, a hatnapos viadalból minden szakág két napot tölt majd szőnyegen. Mivel az előző hétvégén ugyanott, az Arena Savariában zajlik majd a szokásos kötöttfogású Magyar Nagydíj, egyben Polyák Imre-emlékverseny, mondhatjuk, egy héten át a vasi megyeszékhely lesz a sportág fővárosa.
Az MBSZ vezetése szándéka szerint nem állna meg itt a versenyrendezésben, hiszen idén decemberben a pénzdíjas klub Világkupát hozta hazánkba, pályázik a 2019-es junior vb-re, s a 2024-es budapesti olimpiai pályázat kapcsán a felnőtt vb is szóba került.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik