Sport

Hosszúnak komoly döntést kell meghoznia

Még nem véglegesek az olimpiai számaim, most már választanunk kell

– nyilatkozta Hosszú Katinka az M4 Sportnak Kecskeméten, ahol az Univer 24 órás úszóünnepén vett részt.

A Magyar Úszó Szövetség és közte fennálló nézeteltéréssel kapcsolatban nem nyilatkozott az ötszörös világbajnoknő.

“London óta arra fókuszálunk, hogy mik azok a számok, amelyekben esélyes lehetnék. Annyit sikerült előrelépnünk az elmúlt három és fél évben, hogy most már választanunk kell, ami egy szerencsés helyzet” – nyilatkozta a kevesebb, mint fél év múlva kezdődő riói ötkarikás játékokra készülő Hosszú. Hozzátette: olyan sok száma van, amiben el tudna indulni, hogy edző-férjével, Shane Tusuppal választaniuk kell, mi az, amire ráállnak.

“Meglátjuk, mi hogyan alakul, melyek azok a versenyszámok, amelyekben tényleg olyan előrelépést érünk el, ami elég lehet a sikerhez. Beszélgetünk erről szinte minden egyes nap” – fogalmazott az úszó.

Arra a kérdésre, hogy hol tart az olimpiai felkészülésben, kifejtette: 2012-ben elkezdtek egy programot, így minden évben elemezni tudják, hogy miben sikerült fejlődnie, miben nem.

“Szerencsére az elmúlt három év nagyon jól sikerült, reméljük, hogy hasonlóan sikerül majd az idei is” – mondta, majd úgy folytatta:

jobban haladnak, mint eddig bármikor.

“Ha visszanézem a tavaly januári időeredményeimet, akkor jól látszik, hogy sokat sikerült előrelépnem, ami nagyon biztató, és sok önbizalmat is ad. Úgyhogy nyugodt szívvel mondhatom, nagyon jól megy a felkészülés, remélem, hogy semmilyen betegség vagy sérülés nem fog hátráltatni” – mondta Hosszú Katinka.

A közeljövő programjáról szólva elárulta, hogy most egy kisebb, két-három hetes szünet következik, s legközelebb március elején áll rajthoz újból.

Őszintén szólva két hét verseny nélkül az már nekem soknak számít. A Golden Tour harmadik állomása lesz Marseille-ben, ott indulok legközelebb.

Hosszú Katinka a kecskeméti eseményen néhány hossz erejéig maga is vízbe szállt.

“Ez a pár száz méter nekem könnyű volt, de tényleg le a kalappal azok előtt, akik huszonnégy órán keresztül fognak úszni. Ez egy kihívás, lehet, hogy jövőre én is megpróbálom. Mindenképp érdekes dolog lenne elindulni” – vélekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik