Sport

Női kézi BL: Romániában kapott ki a Fradi

elek gábor (elek gábor)
elek gábor (elek gábor)
A negyeddöntő szempontjából még sokba kerülhet ez a vereség.

A Ferencváros nyolcgólos vereséget szenvedett Nagybányán a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének pénteki mérkőzésén.

A hazaiak már az első félidőben is eredményesebben támadtak és hatékonyabban védekeztek, de a magyar bajnoki címvédő csökkenteni tudta a – korábban ötgólos (15-10) – hátrányát, sőt a szünet után egy gólra felzárkózott (16-15).

A folytatásban még nagyobb lendülettel kézilabdázott a nagybányai együttes, a Ferencváros játékosai ennek nem találták ellenszerét. Bizonyos időszakokban kimondottan csekély ellenállást fejtettek ki, így meglepően sima vereséget szenvedtek.

A mezőny legeredményesebb játékosa a romániai csapat francia légiósa, a 10 gólig jutó Allison Marie Pineau volt. Az FTC legjobbja, a spanyol Nerea Pena kilencszer talált a kapuba.

A középdöntő február végén zárul. A két hatos csoport legjobb négy helyezettje keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntőben, és a párharcok győztesei jutnak a május 7-8-i budapesti Final Fourba.

Eredmény – Női kézilabda BL, középdöntő, 1. csoport, 7. forduló

Baia Mare (román) – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-24 (16-14)

Az állás: 1. Rosztov Don 12 pont/6 mérkőzés, 2. FTC 9/7, 3. Larvik 6/6 (159-153), 4. Baia Mare 6/7 (185-182), 5. Fleury Loiret 4/6, 6. Thüringer HC 1/6

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik