Sport

Australian Open: 1977 után ismét van brit férfi és nő az elődöntőben

Montenegrói származású kanadaival vált teljessé a férfi elődöntő mezőnye.

A brit Andy Murray hatodszor jutott be az elődöntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel szerdán négy szettben felülmúlta a spanyol David Ferrert.

A nagy küzdelmet és kimerítő labdameneteket hozó csata 3 óra 20 percig tartott. Ferrer előzőleg még játszmát sem vesztett a tornán.

A Melbourne-ben négy finálét is elbukó skót korábban bejelentette, hogy odahaza tartózkodó feleségével a közeljövőben várják első gyermeküket, és ha beindul a szülés, akkor otthagyja az Australian Opent. Mivel a nőknél a magyar származású Johanna Konta is bejutott a négy közé, a britek 1977 óta először képviseltetik magukat Grand Slam-elődöntőben férfi és női vonalon is.

A Gael Monfils-t legyőző kanadai Milos Raoniccsal vált teljessé szerdán a férfi elődöntő mezőnye. A francia ellenfele 14-ével szemben ezúttal csak 10 ászt ütő, montenegrói származású játékos 2 óra 19 perc alatt jutott tovább a négy közé, ahol a második helyen kiemelt brit Andy Murrayvel találkozik pénteken. Kettejük különpárharca 3-3-ra áll.

A kilenc mérkőzés óta veretlen Raonic a 2014-es wimbledoni torna után második Grand Slam-elődöntőjére készülhet.

Eredmény – Australian Open, elődöntő

A. Murray (brit, 2.)- D. Ferrer (spanyol, 8.) 6:3, 6:7 (5-7), 6:2, 6:3
M. Raonic (kanadai, 13.)- G. Monfils (francia, 23.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik