Sport

Változások lesznek a vízilabda OB1-ben

Dr. Kemény Dénes és Benedek Tibor kiszúrt valamit, ami nem jó út a sportág számára.

“Hogy hosszú távon is biztosítsuk a szinten tartást, Benedek Tibivel van egy javaslatunk az elnökség felé” – fogalmazott Dr. Kemény Dénes a waterpolo.hu oldalon olvasható karácsonyi interjúban.

A Magyar vízilabda Szövetség elnöke szerint felettébb elgondolkodtató, hogy a BENU Magyar Kupadöntőn a gólok felét külföldiek lőtték, ezért kidolgoznak egy olyan javaslatot, amely nem hátrányos az egyesületeknek, de a jövő, a tokiói és az esetleges budapesti olimpia szempontjából meghatározó lehet.

“A Bosman-törvénnyel nem szembemenve a jövő évi versenykiírásban rögzítenénk azt, hogy a bajnoki és kupameccseken két külföldi játszhasson, nagyobb teret engedve ezzel a fiatal tehetséges fiataloknak. Nem kellene rögzíteniük a csapatoknak előre, hogy a keretükből kik lennének azok, meccsenként változtathatnak. A kettős állampolgárok esetében magyar útlevél birtokában is lenne feltétel, ha az adott játékos nem szerepel más ország válogatottjában” – árult el részleteket a változást illetően az elnök.

Benedek Tibor közben kijelölte az zágrábi edzőtáborozásra utazó keretét. A műtét után lábadozó Hárai Balázs, valamint Jansik Dávid és Tóth Márton itthon marad Budapesten, és nem vesz részt négy, a világbajnoki ezüstérmes hazaiak elleni kétkapus edzésen sem.

A január 10-23. között megrendezésre kerülő vízilabda Európa-bajnokság előtti utolsó erőpróba a január eleji (3–5.), győri Volvo-kupa lesz, ott már az Eb-keret játszhat.

A magyar válogatott zágrábi kerete:

Kapusok; Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)

Mezőnyjátékosok: Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián (mindannyian ZF-Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton, Kis Gábor, Mezei Tamás (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc, Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós (mindannyian A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik