Miért adtuk fel a tizedik percben?
Aki látta a meccset, tudja, hogy jól kezdtünk, 3-1-re is vezettünk, amikor kikapcsoltak a lányok. Jött hat montenegrói gól, amire csak eggyel tudtunk felelni, Németh András pedig a legjobbkor kért időt a játékrész derekán.
Nem vagyok szakember, nem tudom mit mondhat egy kapitány a hullámvölgyben lévő válogatottjának egy vb-csoportmeccsen. De valamivel fel kellett volna tüzelni a csapatot. Hogy hajtsanak, hogy próbálkozzanak akkor is, ha nem megy, hogy a tv-képernyők előtt ülő több százezer magyar szurkoló ne a fejét fogja a félidőben.
Hogy a hat perccel (!) későbbi újabb időkérésig ne kapjanak még hatot úgy, hogy közben csak háromszor legyenek eredményesek. Vagy ha mégis így történik akkor legalább látszódjon a küzdeni akarás, hogy megszakadnának a pontszerzésért, a bravúrért.
A szünetben sem sikerült SEMMIT kitalálni.
Biztos volt, hogy Montenegró ellen nem állunk fel hétgólos hátrányból egy félidő alatt. Viszont a világbajnokságból sok van még hátra, a második felvonásban lehetett volna gyakorolni a figurákat, a védekezést, esetleg új formációkat alkalmazni és így tovább.
Nem a vakvilágba eldobálni a labdákat az akciók végén elképzelés nélkül, vagy minden második támadásnál az ellenfélnek ajándékozni a lasztit, hogy aztán a kapuig gyalogolhassanak vele.
Szomorú és dühítő volt a tanácstalan, letaglózott, hitevesztett magyar játékosokat a pályán látni.
Siralmas statisztika
Minden mutatóban felülmúlták a mieinket Montenegró legjobbjai.
Kirívó, hogy átlövéseink abszolút veszélytelenek voltak, 11 próbálkozásból mindössze 1 gól született. És egy darab lerohanásunk sem volt. Egy sem.
Imára kulcsolhatja kezeit Németh András
Szerdán Dánia következik a sorban, a házigazda, a vb egyik legfőbb esélyese.
Egy nappal a megrendítő, túlzás nélkül megalázó vereség után a világelithez tartozó dánokkal szemben pályára lépni nem kis feladat lesz a lányoknak, főleg lélektani okokból.
Benne lesz a kezekben a sok kihagyott ziccer, az elpuskázott lehetőségek, hogy senki nem vállalkozott, nem volt igazi vezére a különítménynek. És az egyetlen ember, aki ezt most helyre tudja tenni, az Németh András.
A felelősség mindig a kapitányé. Ha a higgadt és érzelmeit személyiségéből fakadóan rejtegető Németh András képtelen lesz ennyi idő alatt valamilyen módon felrázni tanítványait, vagy valamilyen ősi módszerrel csodát előidéznie, az bizony kihathat a továbbiakra.
Nem kizárt, hogy kikapunk – bárcsak ne lenne így -, de ha ismét megszórják a válogatottat, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Mondjuk az, hogy a vb után menesztik, de ennyire ne szaladjunk előre.
Nem lehetünk ennyire elátkozva
Mintha a kézilabda felett uralkodó Istenek valamiért nem akarnák, hogy a magyar válogatott felérjen a csúcsra. Mindig meglengeti előttünk a mézesmadzagot, hogy aztán banánhéjat dobjon le a célegyenesben.
A vb java még csak most jön, nem dőlt össze a világ, csak megingott alattunk.
Németh Andrásnak pedig egyetlen feladata van: hogy kigyógyítsa a válogatott szinten siker ellen beoltott magyar kézilabdát betegségéből.
És akkor mindenki boldog lesz.
