A NOB október 27-ig adott határidőt, hogy az ázsiai ország módosítsa a sporttörvényét, amely – a szervezet szerint – túlzott politikai befolyást tesz lehetővé, ezáltal nem biztosított a helyi olimpiai bizottság függetlensége.
A Kuvaiti Olimpiai Bizottság elnöke, a nemzetközi sportpolitika egyik meghatározó személyiségének, illetve az olimpiai mozgalom kulcsfigurájának számító Ahmad al-Fahad al-Sabah sejk úgy vélekedett, politikai rivalizálástól motivált emberi hibák vezettek a felfüggesztéshez.
Remélem, odahaza nagyon gyorsan megértik, hogy szükség van a törvénymódosításra, különben a sportolóink egész generációja látja kárát
– mondta a sejk, aki nem vett részt országa olimpiai bizottsága, valamint a NOB közötti megbeszéléseken, mert a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Világszervezete (ANOC) közgyűlésének levezetőjeként Washingtonban tartózkodott.
A Kuvaitot öt év alatt másodszor felfüggesztő NOB korábban Indiát, Ghánát és Panamát is hasonlóképpen szankcionálta, de később megszüntette a felfüggesztésüket, a közelmúltban pedig Srí Lankát kötelezte a sporttörvény felülvizsgálatára.
A FIFA hasonló okokból október 16-án függesztette fel Kuvait tagságát.