Sport

Elhagyja partnere Douchev-Janics Natasát

A háromszoros olimpiai bajnoknő idén vb-ezüstérmet nyert Homonnai Lucával, de nélküle folytatja a felkészülést. Egyszerűen otthagyták.

Homonnai Luca, aki még csak október 11-én tölti be a tizenhetet úgy döntött, tavasszal az Egyesült Államokba utazik edzőtáborba, ahol Fazekas-Zur Krisztina férje, Rami Zur segíti a munkáját.

Így nyilván nem tud Janics Natasával a párosra gyakorolni. Kézen fekvően lehet, Fazekas-Zurral fog. Mindez az olimpia előtt egy évvel azt jelenti, minden bizonnyal felbomlik az a páros, amely a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon K-2 200 méteren második helyen ért célba.

Hogy mi lehet Homonnai döntésének hátterében azt nem tudjuk, de tény, a milánói “vereség” és a fiatal partner vélt, vagy valós futam alatti hibája annyira felbőszítette akkor Janicsot, hogy ordítozott a verseny után nála 17 évvel fiatalabb partnerével.

Janics az mno.hu-nak azt nyilatkozta, váratlanul érte, hogy egyedül maradt. “Ettől még nem esem kétségbe, mert valójában sosem voltam egyedül, mindig találtam magamnak edzőpartnereket. De hogy kivel futok majd neki a szezonnak, arra egyelőre nem tudok választ adni” – fogalmazott az olimpiai bajnoknő.

Idén második partnere dobja Janicsot, mivel a válogatókon Kovács Katit hagyta cserben, így ő sem ül többet vele egy hajóba. Emiatt:

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik