Sport

Janics megríkatta, mégis együtt marad vele

A milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon ezüstérmet szerzett Douchev-Janics Natasa és a mindössze 16 éves partnere, Hommonai Luca. A verseny után kiderült, a remélt győzelem elmaradása miatt nem éppen irodalmi stílusban üvöltözött a magyar kajak-kenu sport nagyasszonya ifjú prájával.

 

Janics Natasa (hátul) és Homonnai Luca
Fotó: MTI

Janics a molcsapat.hu oldalon tette rendbe a helyzetet, sőt, meglepő kijelentést tett a jövőre nézve. 

“Sajnálom, ami kicsúszott a számon. Sokáig nagyon jól ment a párosunk, 150-nél már azt hittem nyerünk, de a végén nem tudtam lekövetni Luca mozgását. Ezt volt az első vb-döntője, előtte a jövő. Lehet, hogy ha most nyerünk, akkor túlzottan is elégedettek lettünk volna önmagunkkal, így még komolyabban vesszük a jövő évet” – összegzett a háromszoros olimpiai bajnok a jövőről is beszélt.

“Le kell ülni a folytatás előtt, valószínűleg együtt maradunk Lucával, de Kovács Katalinnal is mindenképpen beszélni szeretnék még, ez személyes ügy. Jövőre az 500 méter még fontosabb lesz, hiszen az olimpiára a hosszabbik távon van nagyobb esély kijutni. Még visszajövőben vagyok a műtét és a hosszú kihagyás után, jövőre jobban megy majd, most ennek az ezüstnek is tudok örülni. Lucával a 200 egyesért akár egymással is megküzdhetünk” – fogalmazott a Győr kajakozója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik