Sport

A siker közben is gyászolt a röplabdások sikerkapitánya

A női röplabda-válogatott belga kapitányának a szövetség mellett elsősorban a családjával kell majd egyeztetnie a folytatásról, mivel a bátyja pénteken, éppen a kontinensviadal első mérkőzése előtt autóbalesetben elhunyt.

Szívesen folytatná a munkát Jan De Brandt a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányaként, miután az együttes hatalmas bravúrral a legjobb 12 közé jutott a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon, majd szerdán az egyenes kieséses szakaszban vereséget szenvedett a német válogatottól (3-0), de ebben nem csak ő dönt.

“Rengeteg energiánkat felemésztette az azeriek elleni összecsapás, de ide sorolhatnám az Európa Liga elődöntőjét és döntőjét is. Nagyon boldogok lehetünk, sikerült hozzáírnunk egy kicsit a magyar röplabdasport történelméhez” – mondta de Brandt, akinek a vezetésével 1987 után, azaz 28 év elteltével szerepelt újra Eb-n a válogatott, és végül a 12. helyen zárt.

Fotó: MRSZ
Jean De Brandt eléggé szenvedélyesen élt együtt a játékkal, a magyar női röplabda-válogatottal Fotó: MRSZ

“Sok mindenen kell javítani, az erőn, a pontosságon, a nyitáson, a fogadáson. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nagyon jó úton haladunk” – tette hozzá a kapitány.

Hogy mennyire nehéz dolga volt a kapitánynak, hogy milyen elképesztő lelki teher mellett csinálta végig a kontinensviadalt arról egy fél mondatban árulkodott csupán. “Nem gondolnám azt, hogy ez lenne a történet vége. A szövetség mellett elsősorban a családommal kell egyeztetnem, mivel a bátyám pénteken, éppen a kontinensviadal első mérkőzése előtt autóbalesetben elhunyt” – válaszolt az esetleges októberi szerződéshosszabbítását firtató kérdésre a kapitány.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik