Sport

Vakmerő ötlet a doppingellenes harcban

Robert Harting az atlétika világának egyik üde színfoltja. A német diszkoszvető nyert már olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot, győzelmei után pedig rendre Hulk Hogant megszégyenítő módon tépi le magáról a mezét, ezt követően pedig többnyire őrült gátfutásba kezd. Emlékezetes volt az is, amikor a 2012-ben, a londoni ötkarikás játékokon aratott győzelme utáni buliban kizsebelték, az akkreditációs kártyája hiányában pedig a gyorsvasúton volt kénytelen bóbiskolni.


Robert Harting nem ismer tréfát, ha a doppingról van szó
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A 30 esztendős sportoló – aki sérülése miatt nem lehet ott a pekingi világbajnokságon – nyilatkozataival is rendre felhívja magára a figyelmet, na meg azzal, hogy élharcos a doppingellenes küzdelemben, ez pedig igen aktuális téma az atlétikát sújtó botrány miatt. A hónap elején például ő is szerepelt abban a kisfilmben, amit német atléták címeztek a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) és amiben közölték: nem bíznak már a szervezetben, amely tönkreteszi szeretett sportjukat. 2014-ben pedig arra kérte az IAAF-t, hogy vegyék le az Év atlétája díj jelöltjei közül, mert a listán szerepelt az amerikai Justin Gatlin is, akinek korábban volt már két doppingvétsége.

A minap a Sport Bildnek adott nyilatkozatot és egy új ötletet dobott be a doppingellenes harcba: a TV-bojkottot.

„Ha egy döntőben több mint négy versenyzőnek volt már doppingesete, akkor a televíziós társaságoknak meg kellene tiltani, hogy közvetítsék az eseményt. Ilyen egyszerű. Ez biztosan veszélyeztetné a megélhetésüket” – mondta Harting, aki korábban felvetette azt is, hogy a tetten ért sportolók piros rajtszámmal induljanak a versenyen, ami annak a jele: korábban csaltak.

Érdekes ötlet, az biztos, ugyanakkor nagyon kicsi rá a valószínűség, hogy valaha be fogják vezetni. Eltekintve a gazdasági tényezőktől, nem lenne fair a tiszta sportolókkal szemben, ez a lépés az ő megélhetésüket is veszélybe sodorná. A szurkolók körében mindenesetre nagy népszerűségnek örvend a felvetés, így könnyen elképzelhető, hogy a jövőben még foglalkozni fognak vele a döntéshozók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik