Sport

Újabb négy magyar döntős a kajak-kenu vb-n

Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Array)
Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Array)

Több honfitársunk is középfutamra kényszerül a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette, Londonban ezüstérmes férfi kvartett 1000 méteren, a címvédésre készülő női négyes – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina és Kárász Anna – pedig 500 méteren lett első, ezzel mindkét egység bejutott a vasárnapi döntőbe, s karnyújtási közelségbe került a riói kvóták megszerzésétől.

A kajak egyesek 200 méteres versenyeiben Vad Ninetta, illetve az olimpiai hatodik, friss Európa Játékok-győztes Dudás Miklós próbál kvótát szerezni Magyarországnak – Vad az azeri színekben versenyző Inna Oszipenko-Radomska, Dudás pedig a litván Ignas Navakauskas mögött lett második, s mivel egyenes ágon még futamgyőzelemmel sem lehetett a döntőbe jutni, készülhetnek a szombat délutáni középfutamra.

Fotó: MTI

A két éve arany-, tavaly pedig ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó egy remekül felépített pályával és győzelemmel mutatkozott be 1000 méteren, de a siker számukra sem jelentette azt, hogy “megspórolhatják” a középfutamot. Ők is szombaton délután küzdhetnek majd meg a fináléba kerülésért.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa és új párostársa, a mindössze 16 éves, friss ifjúsági világbajnok Homonnai Luca fölényes győzelmet aratott a K-2 200 méter első előfutamában, s ezzel egyből a vasárnapi döntőbe jutott, míg a kenusoknál, ugyancsak 200 méteren Takács Kincső első helyével, a Lantos Ádám, Nagy Péter kettős pedig második helyével a szombati középfutamba került.

Fél kilométeren Hufnágel Tibor (K-1) első, Korisánszky Dávid (C-1) és a Hérics Dávid, Somorácz Tamás kettős (K-2) pedig második lett első pályáján – ezek az egységek pénteken délután folytatják szereplésüket a középfutamban. A kajak egyesek 1000 méteres számában érdekelt Medveczky Erika – a szám két évvel ezelőtti aranyérmese – megnyerte előfutamát, s így már döntős.

A kenunégyesek 1000 méteres számában kevés hajó nevezett, így a tavaly bronzérmes Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid összeállítású magyar egység előcsatározások nélkül szállhat majd vízre a vasárnapi döntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik