Sport

Dózi, a túladagolt tehetség

overdose (Array)
overdose (Array)

Mikóczy Zoltán a ló megvásárláskor még nem tudta, milyen kincset talált. Overdose 10 éves korában súlyos betegség után pusztult el.

Nevei

Elpusztult Overdose

A nemzetközi hírű telivér nevét a tulajdonos Lilla nevű lányának köszönheti, jelentése „túladagolás”. Miután a tulajdonos a lovat hazavitte, a ló sokáig névtelenül élt, mert nem tudták, milyen nevet adjanak neki. A névválasztás a pedigré szabályai szerint úgy történik, hogy az anya nevének kezdőbetűje után kell a csikót is elnevezni. Ezért a ló nevének “O” betűvel kellett kezdődnie.

Elsőként a Mikóczy Mónika által kitalált Obsession (Megszállottság) és a Ribárszky Sándor javasolta Orient Expressz voltak, de ezeket a neveket már korábban regisztrálták más lovak számára. Felmerült az Oszáma bin Láden név is, de végül az Overdose túladagolás szó győzött, amire a ló rá is szolgált, hiszen túl van benne adagolva a tehetség. Mivel az Overdose nevet túl hosszúnak találták a lovászok, a Dózi becenevet adták neki.

 Fotó: MTI

Felfedezése

2006 novemberében Angliában, a híres newmarketi árverésen talált rá Mikóczy Zoltán, aki a mérsékelt licitálás során egyedül tett komolyabb ajánlatot. A külsőre szinte jelentéktelennek tűnő lovat mindössze nyolcszázezer forintért, körülbelül 3000 euróért vásárolta meg.

Mikóczy Zoltán magyar színekben akarta versenyeztetni Overdose-t. Mivel a lovak állampolgárságát az határozza meg, hogy hol tréningezik őket, ezért a ló Magyarországon, Alagon az Alagi Versenyló Tréningtelepen tréningezett. Zsokéja minden versenyen piros-fehér-zöld színű dresszben lovagolta. Idomárja Ribárszki Sándor lett, aki az istállóban a külföldi sprinterek trénere. Lovasa 2008-ban a német Andreas Suborics volt, munkalovasa Budinszki Barbara. 2009-ben Christophe Soumillon lovagolta. 

Tulajdonosai

Overdose tulajdonosa 2006 novemberétől 2009. április 30-ig Mikóczy Zoltán volt, azonban 2009. május 1-jétől a ló egy szindikátus tulajdonába került, melynek tagjai: Mikóczy Zoltán, Czucz István és Mario Hoffmann szlovák állampolgárok. Fél év múlva a szindikátus tagjai kiértékelték tevékenységüket és felbontották az egyezséget. 2010. január 19-én nyilvánosságra hozták a tényt, miszerint Mikóczy Zoltán ismét Overdose egyedüli tulajdonosa.

2010. március 12-én újabb változás történt Overdose tulajdonjogát illetően. A 2010 januárjában alakult OVERDOSE Vagyonkezelő Kft. egyetlen vagyona az alapításkor a 1,5 milliárd forintra értékelt versenyló volt. Ennek a társaságnak a tulajdonrészéből vásárolt az öt cégből álló befektetői csoport. Mikóczy Zoltán tulajdonrésze 50 százalékra csökkent, a másik 50 százalék jogán az öt új társtulajdonos osztozik, 10-10 százalékban. 

 Fotó: MTI

Trénerei

Overdose első idomárja 2010-ig Ribárszki Sándor volt, aki Alagon a külföldi sprinterek trénereként dolgozott. 2010-ben azonban Ribárszki Németországban kívánta folytatni pályafutását, ezért a ló további edzését és felkészítését egy új hazai trénerre akarták bízni. Mikóczy Zoltán azonban úgy döntött, hogy a 2010-es év első két hónapját Hoppegartenben töltse a ló, Ribárszki Sándor felügyelete és Budinszky Barbara kezei alatt, hogy a megszokott csapat készíthesse fel az új versenyszezonra.

2010. május 10-én a lovat ismét Magyarországra, Alagra hozták, ahol már a Miko Racing trénere, Josef Rosival folytatta a felkészítését idei első nagy futamára, a Royal Ascotra. A versenyekre való felkészítés a terv szerint zajlott, ám Dózi sem a Royal Ascoton, sem a 88. Magyar Derbyn nem szerepelt, hogy biztonságosan versenyezhessen betegsége után.

Eredményei

2008. decemberében a világranglista harmadik helyén állt, Európában a legjobb eredményt elérő ló volt. A Lóversenyszervezők Nemzetközi Szövetségének világranglistáján, amely a 2008. november 1. és 2009. május 17. között lefutott versenyek alapján készült, az összesített rangsorban Overdose – valamennyi távot, évjáratot és kontinenst tekintve – a tizennegyedik helyen állt. A négyévesek között ötödik, az európai lovak között negyedik, a rövidtávú lovak között pedig harmadik volt.

 Overdose tizenkét egymást követő győzelmével a valaha élt versenylovak veretlenségi örökranglistájának a 11. helyén áll. Betegsége miatt 2010. július 18-án, 15 hónap kihagyás után állt újra versenybe a Szlovák Derby „Cena Mysa” versenyszámában, ahol a 13. győzelmét is megszerezte.Nagy visszatérése a versenyzésbe folytatódni látszott 2010. augusztus 15-én a Bestens-Pannónia Életbiztosító Díjon Budapesten, mert itt is rajt-cél győzelmet aratott. Következő versenyén Baden-Badenben azonban megszakadt a sikersorozat, Overdose egy szerencsétlen rajt után csupán hetedikként érkezett a célba és veretlensége ezzel megtört. 

 Fotó: MTI

Savós patairha-gyulladása

Egy évvel korábban ugyanis Max Fournier, aki Overdose fájós, bal első lábát megpatkolta, a patkolás után egy tályog helyét is feltárta. A francia patkolókovács a tályogot eltávolította, azonban ennek érdekében oly mélyen kellett behatolnia a pata szarurétegébe, hogy a ló lesántult. Mivel ilyen esetben az ellentétes végtag veszi át a terhet, a túlterhelés miatt Overdose jobb első lábán patairha-gyulladás alakult ki. 

A nagy visszatérés a nápolyi versenyre volt időzítve, de végül a Szlovák Derby mellett döntöttek, amit 2010. július 18-án rendeztek meg. A versenyló 13. győzelme Pozsonyban nemcsak Josef Rosival felkészítő munkájának köszönhető, hanem Ribárszki Sándor érdeme is, hiszen Overdose az ő szakmai irányítása alatt vált világhírűvé.

A visszavonulás

A tulajdonosok döntése értelmében “Dózi” befejezte versenyzői pályafutását, Németországba kerül fedezőménnek. 2013. szeptember 1-jén búcsúzott a Kincsem Park szép számú nézőjétől. A tervekkel ellentétben nem tudott rajthoz állni a Kozma Ferenc emlékversenyen. Egy elit kategóriás versenyen bemutatkozott viszont “kisöccse”, Opium Bullet.

Kitüntetések

  • Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play különdíja Overdose stábjának, 2008. december 17.
  • 2008 legjobb sportolója, Figyelőnet.
  • Parlamenti érem, 2009. április 29-én adta át Szili Katalin Overdose menedzsmentjének, Mikóczy Zoltánnak, Budinszki Barbarának és Ribárszky Sándornak Overdose segítéséért és neveléséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik