Sport
air race budapest (Array)

Százezrek szállják meg a Duna-partot – újra itt a világ leggyorsabb versenye

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2015. 07. 01. 11:00

A legfelkészültebb pilóták, a legjobb gépek, közel 400 kilométer/órás sebesség, brutális gravitációs erő és egy jól megtervezett pálya . Ez az Air Race, melynek pár nap múlva már Budapest ad otthont.

A Sport24 az elmúlt időszakban többször is kimerítően foglalkozott Besenyei Péterrel és az Air Race-szel, ugyanis a helyszínen tekintettük meg a tavalyi osztrák, és az idei horvát futamot, így testközelből is átélhettük azt az érzést, élményt, melyet annyira dicsérnek a pilóták és a szurkolók.

Az örök igazság jelen esetben is érvényes, élőben sokkal jobb, mint tévén keresztül, hiszen úgy közel sem jön át a kerozin illata, a fejünk felett száguldó repülőgépek hangja és a lélegzetállító trükkök valódi nehézsége, ezek nélkül pedig nem teljes az Air Race-élmény. Tipikusan olyan sportágról van szó, amely képes az első másodpercekben beszippantani és függővé tenni az embert, így remek lehetőség lesz Budapesten tesztelni a rendezvényt.

 Fotó: Red Bull

Július 4-én és 5-én a Margit-híd és a Lánchíd között felállított pályán folyik majd a csata a másodpercek ellen, Budapest pedig 2009 után ismét visszatér az Air Race térképére.

A sorozat egy hosszabb szünet után tavaly indult ismét útjára, de a magyar főváros kimaradt a helyszínek közül, idén azonban kiemelt figyelmet kap, és ez nem is véletlen, ám ennek okaiért vissza kell tekintenünk a közelmúltba.

A Red Bull a kétezres évek elején Besenyei Pétert kérte fel, hogy segítsen egy légi verseny megalkotásában, majd ötlet ötletet követett, így született meg a mai sorozat elődje, melyet a magyar pilóta azonnal meg is nyert, majd háromszor is ezüstérmes, egyszer pedig bronzérmes lett, így nem kell csodálkoznunk azon, hogy Besenyeit csak az Air Race keresztapjaként emlegetik.

 Fotó: Red Bull

Legutóbb hat évvel ezelőtt volt Budapesten futam, akkor az amerikai Michael Goulian diadalmaskodott, erre pedig biztos nagyon jól emlékszik, hiszen karrierje során ez az egyetlen győzelme.

A magyar futam megítélése egyébként a legjobb a világon, ezt tartják “A Red Bull Air Race-nek”, a többi csak utána jön, így a Duna fölötti légiparádé a viszonyítási alap, főleg úgy, hogy tényleg komoly magyar gyökerei vannak a szériának.

A Sport24 információi szerint közel egyéves folyamat előzte meg azt, hogy szombaton a levegőbe emelkedhetnek a gépek, hiszen precízen összehangolt és a végletekig lemodellezett munkáról van szó. Dolgozik rajta egy hatalmas magyar és egy nemzetközi csapat, hiszen feladat van bőven, a rendezvénynek pedig 100 százalékosan biztonságosnak kell lennie. Megdöbbentő lehet a szám, de az Air Race két napján a gördülékeny működésért több mint ezer fő felel.

 Fotó: Red Bull

És ha már szóba került a lezárás, július első hétvégéjén megközelíthetetlen lesz a belváros, bár az elmúlt hónapok munkálatai, dugói után – mind a pesti, mind a budai oldalon – valószínűleg fel sem fog tűnni, főleg úgy, hogy egy világszínvonalú rendezvény lesz most az oka, mint ahogy történt az a Nagy Futam alatt is. 

Persze a 340 lóerős motorok nem épp egy fűnyíró zajszintjén duruzsolnak, ezt a víz közelsége pedig még jobban felerősít majd, de épp emiatt egyedi a budapesti futam, és ezért is várnak a szervezők legalább félmillió nézőt – a magyar esemény ingyenes, csak a VIP-jegyekért kell fizetni – a két nap alatt. Tegyük hozzá, amíg augusztus 20-val esett egybe a futam, addig közel egymillióan nézték végig Besenyeiék műsorát a Duna két partján.

A határon túlról is érkeznek majd szurkolók az Air Race-re, így alig akad már üres szoba a belvárosban erre az időpontra, tehát hasonló pezsgés várható, mint egy Forma-1-es hétvégén. Az idei három futamon kivétel nélkül megteltek a lelátók, vagyis a vendéglátó ország infrastruktúráján sokat javít egy ilyen rendezvény, és nem mellesleg Budapest olyan világvárosok nevei mellett szerepelhet, mint Abu-Dzabi, a texasi Forth Worth, vagy Las Vegas .

Nem lehet elmenni egy ilyen grandiózus rendezvény anyagi vonzata mellett: pontos összeget nem tudunk, mennyibe kerül egy Air Race-futam megrendezése, de azon túl, hogy az adott országok kormánya fizeti egy részét, igen jelentős tőkét pumpálnak bele olyan cégek, mint a Breitling, a Rauch, a DHL és persze a Red Bull.

Ráadásul a versenyt több mint 60 országban közvetítik, és hiába nem tudja megközelíteni a MotoGP, vagy a Forma-1 népszerűségét, de olyan médiajelenléttel bír, melyet nem sok sportág tudhat a magáénak.

Az Air Race-t többször is kritizálták amiatt, hogy ez az öregurak sportja: az átlagéletkor bőven 40 év fölött van, a korelnök pedig Besenyei Péter és Nigel Lamb. A magyar világbajnok már betöltötte, a brit pilóta pedig majd csak augusztusban fogja az 59-et. Emiatt elindult egy fiatalítási hullám, teljesen tudatosan, épp ezért hozták létre a Challenger Cup-osztályt, ami a Master Class előszobája.

Amit a 2015-ös szezonról tudni kell
– 8 helyszínre és 7 országba látogat el az Air Race (az USA-ban két versenyt bonyolítanak)
– 14 pilóta küzd a bajnoki címért
– 3 verseny után Paul Bonhomme áll az élen
– Besenyei Péter Budapesten már új, jobb repülővel száll versenybe 

Itt  sokkal fiatalabb pilóták küzdenek egymással, ugyanakkor olyan sportágról van szó, ami rengeteg rutint és tapasztalatot igényel, ez indokolja azt, hogy a mezőnyt még mindig az idősebbek uralják. A legjobbak között Pete McLeod a legfiatalabb, 25 évesen mutatkozott be az elitben.

Ahogy említettük, komoly felkészültség és tapasztalat kell ahhoz, hogy a pilóták végre tudják hajtani a fordulókat és a hirtelen irányváltásokat ezekkel a gépekkel, nem beszélve a sebességről és a gravitációs erőről. A biztonságos versenyzéshez elengedhetetlen részükről az alázat.

Épp emiatt a világ legjobbjai a maguk sportjában, de megmaradnak közvetlen, szimpatikus figuráknak, akik a hangártúrán is kedélyesek, örömmel beszélgetnek a szurkolókkal, a sajtósokkal, vagyis sokkal könnyebb közel kerülni hozzájuk, mint egy Forma-1-es pilótához, pedig legalább olyan jók a levegőben, mint az F1-esek az aszfalton.

Persze adódik a kérdés, hogy hiába vonzza a családokat és a külföldieket egy ilyen rendezvény, de vajon a magyarokat mennyire érdekli majd, ha Besenyei Péter már nem versenyzik tovább.

 Fotó: Red Bull

Magyar főszereplő nélkül is tud ugyanolyan izgalmas lenni az Air Race, hiszen elég csak a legutóbbi, rovinji futamot említeni, ahol szintén több tízezren drukkoltak a tengerparton, mégsincs a mezőnyben horvát pilóta. Az Air Race egyik legerősebb fegyvere így is megmarad, vagyis az, hogy testközelből lehet látni a trükköket, míg a kétnapos rendezvény a rengetek betétprogrammal és bemutatóval egy látványos majálissá növi ki magát.

Besenyei Pétert pedig joggal nevezhetjük nemzeti hősnek, az is ismeri a nevét akit nem érdekel a sport, külföldön pedig legalább annyira szeretik az emberek mint itthon a magyarok. Azt meg csak remélni tudjuk, hogy még évekig szórakoztatja a közönséget a legmagasabb színvonalon.

Legközelebb épp Budapesten.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.