Sport

21 pontos hátrányt dolgozott le, mégis kikapott a kosárválogatott

fegyverneky zsófia (Array)
fegyverneky zsófia (Array)

Második mérkőzését is elvesztette a magyar válogatott Sopronban a Romániával közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután szombaton 72-66-ra kikapott Litvániától. A magyarok a hátralévő két meccsükön a D csoport két legjobbjával, a címvédő spanyolokkal és a szlovákokkal találkoznak.

A nyitókörben a svédektől 72-63-ra alulmaradt hazai válogatott második ellenfele, a litván csapat tekintélyes múlttal büszkélkedhet, hiszen 1997-ben megnyerte az Eb-t, és azóta kétszer is elődöntős volt. Az utóbbi húsz évben a baltiak csak egyszer nem jutottak ki a kontinenstornára, legutóbb, 2013-ban pedig 13-adikok lettek.

Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese sorsdöntő meccsre készült, ugyanis egy második vereség szertefoszlathatta továbbjutási esélyeit: a hátralévő két fordulóban ugyanis a címvédő spanyolok és a spanyoloktól csak egyetlen ponttal kikapott szlovákok ellen bravúrra lesz szükség a sikerhez.

Fotó: MTI

A szombati “főmeccsen” négy perc elteltével csak 2-2 állt a nagyórán, mindkét oldalon sorra maradtak ki a helyzetek, hazai részről az első 8 percben csak a honosított Quigley Allie dobott kosarat. Később Vajda Anna triplával és duplával örvendeztette meg a szurkolókat, ám egy dudaszós litván tripla miatt 15-15-tel zárult az első negyed. A folytatásban a 196 centis Gintare Petronyte révén ismét a vendégek kerültek előnybe, a házigazdák hét perc alatt mindössze 2 pontot hoztak össze, ekkor 30-17-et mutatott az eredményjelző. A nagyszünetben 39-23 volt az állás úgy, hogy a magyar csapatból az első félidőben csak négyen dobtak mezőnykosarat, a lepattanócsatát pedig 28-11-re nyerte az ellenfél.

Térfélcsere után 44-23-nál 21 pontra nőtt a különbség, elúszni látszott a meccs és a továbbjutás. A hazai tábor annak tapsolhatott, hogy a 208 centis újonc Határ Bernadett – az egész Eb legmagasabb játékosa – bedobta első kosarát, mint ahogy a pénteki mérkőzést pont nélkül záró, szülés után visszatért Fegyverneky Zsófia is. A 28. percben aztán Quigley öt pontjával  “lőtávolon” belülre került az óriásit küzdő Svitek-gárda, az utolsó negyed már csak 52-47-ről indult. Határ szorgosan gyűjtötte a lepattanókat és a kosarakat, így a 31. percben bekövetkezett az, amire nem sokkal korábban még kevesen gondoltak: vezetett a magyar csapat (53-52)! A magas emberek közül Vajda és Horti Dóra is kipontozódott, hazai részről újabb kosárszünet következett, litván részről pedig egy 9-0-ás roham. Erre már nem volt válasza a hazai csapatnak, amely 0/2-es mérlegével nagyon nehéz helyzetbe került.

A magyarok vasárnap 19 órakor a címvédő és veretlen spanyolokkal csapnak össze.

Eredmény – Női kosárlabda Eb, 2. forduló, D csoport:

Litvánia-Magyarország 72-66 (15-15, 24-8, 13-24, 20-19)
A legjobb magyar dobók: Quigley 20, Határ 10, Honti 9

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik