Sport

A Ferencváros életében lezárult egy korszak

Elek Gábor (Array)
Elek Gábor (Array)

Nagy elégtétel a ferencvárosi női kéziseknek, hogy a döntőben legyőzték a rivális Győrt.

Mint ismert, az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese a hazai, hétméteresekkel kiharcolt siker után 27-25-re nyerni tudott Győrben a döntő második mérkőzésén, így aranyéremmel zárta a női kézilabda NB I. 2014/15-ös szezonját. A ferencvárosiaknak ez volt a tizenkettedik elsőségük, ezzel a másodikak a vonatkozó örökranglistán – a 15-ször győztes Vasas mögött -, míg a Győri Audi ETO KC 2008 után maradt le ismét az aranyról.

„Ez most nagy elégtétel ennek csapatnak, ennek a társaságnak. Azt már ki lehet mondani, hogy a Ferencváros életében lezárult egy korszak és külön öröm, hogy ez méltóképpen sikerült. Nagyon sokszor megjártuk a mennyet, utána jó párszor a poklot is. Azt éreztem, és bennem is előjöttek azok az érzések és az az egymásra találás, ami a KEK-győzelmek idején és az első BL-sorozat idején is volt és úgy érzem, mindez a játékosokból is előjött” – így foglalta össze érzéseit Elek Gábor, a Fradi edzője az NSO TV-nek.


Elek Gábor nem úszta meg a levegőbe dobálást – biztos, hogy nem bánta
Fotó: MTI 

„Titkos vágyunk volt (a bajnoki cím megszerzése – a szerk.), mert mikor, ha most nem? Azért eléggé meggyengült az ETO. Tökéletes befejezése volt ez Vérten Orsolya pályafutásának, Tomori Zsuzsinak is az utolsó meccse volt ez a Fradiban, ami szerintem iszonyatosan jóra sikerült. A közönségünk is megérdemelte, hogy nyerjünk egy bajnokságot” – mondta a fradi.hu-nak Szucsánszki Zita.

„Bennem most tudatosult, hogy vége ennek az öt évnek, ezért egy kicsit görcsös volt számomra – mondta a Fradi TV kamerájának Tomori Zsuzsanna, aki a következő szezontól már a győrieket erősíti. – Úgy jöttünk ide, hogy mindent kiadunk magunkból, el kell hinnünk, hogy ezt a Győrt idegenben is le tudjuk győzni és nagyon pozitív dolog, hogy ezt végigvittük. Ez tényleg csapatmunka volt: amikor voltak hullámvölgyek, valaki mindig továbblendített rajta minket. Amikor jobbra-balra néztem azt láttam, hogy mindenki vicsorog és azt mondja: nyugi, meg fogjuk csinálni! Ebben hittem végig.”

Ambros Martín, a győriek vezetőedzője a kisalfold.hu-nak értékelt csalódottan:

„Mindenek előtt gratulálok az ellenfélnek a bajnoki cím megnyeréséhez! Nagyon sajnálom a csapatot, mert egész évben rengeteget dolgozott és küzdött, nemcsak az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel is. A szurkolókat is nagyon sajnálom, mert az utolsó másodpercekig mellettünk voltak, hittek bennünk, de sajnos most nem sikerült nekik örömet okoznunk. Bármennyire is fájnak az emlékek, ezt a szezont nem szabad elfelejtenünk, mert ami ma fájdalom, az holnap tanulság lesz.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik