Mint köztudott, az olimpikon kerékpáros szűk egy hónapja hivatalos Facebook-oldalán közölte a hírt, miszerint edzés közben elütötték és cserbenhagyták.
Az autót vezető sofőrnek egésznek más a véleménye a történtekről, szerinte hazugság, amit a sportoló állít.
“A baleset helyszíne előtt legalább ötszáz méterrel, szabályosan kerültem ki. A megengedett sebességgel haladtam, s láttam, egy gyalogos át akar menni a zebrán. Megálltam átengedni, ekkor a biciklis hátulról belém rohant” – nyilatkozott Polyvás a Blikknek.
Fotó: MTI
Benkó egyébként változtatott eredeti vallomásán, most már úgy véli, csak segítségnyújtás elmulasztásáról volt szót, ráadásul ő kért bocsánatot az autóstól, miután ő kiszállt a járműből.
Az igazságügyi szakértő előbb megkérte, majd felszólította Benkót, hogy illessze a kocsi sérülésébe a kerékpárja fékkarját, de elsőre nem akarta ezt megtenni az olimpikon.
“Álláspontom szerint bebizonyosodott, a hölgy volt figyelmetlen. Mivel azonban az eddig ismert vallomások ellentmondóak, indítványoztam a szembesítést” – dr. Szekér Gyula.