Sport

Babos párospartnerét ütötte ki a négy között

babos tímea (babos tímea)
babos tímea (babos tímea)

Babos Tímea 1 óra 25 perc alatt bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán 86. magyar játékos pénteken éppen párospartnerével – akivel késő délután párosban döntőt vív -, a francia Kristina Mladenoviccsal (59.) csapott össze a négy között. A két játékos első két találkozóját a négy nappal fiatalabb rivális nyerte, a harmadik azonban egészen máshogy indult, ugyanis az MTK teniszezője két brék után, 35 perc alatt hozta a nyitószettet.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A folytatásban is kölcsönösen elvették egymás adogatását, mígnem Babos 5:4-nél a meccsért szerválhatott, és harmadik meccslabdáját értékesítve bejutott a szombati fináléba. Ott ellenfele a negyedik helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolina (25.) lesz, akitől eddigi egyetlen találkozójukon kikapott 2013-ban Donyeckben.
    
“A mai nap nagyon nehéz volt számomra, főleg mentálisan, érzelmileg. Nem könnyű egy jóbarát ellen játszani, ráadásul a párostársam ellem” – közölte honlapján Babos. “De azt gondolom, hogy jól kezeltem a szituációt. Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú-hosszú idő után sikerül egy WTA-tornagyőzelemért játszani egyesben is.”
    
A 21 éves magyar játékos pályafutása második fináléjára készülhet egyesben, 2012-ben sikerrel járt, és megnyerte a monterreyi versenyt.    
    
Babos a későbbiekben párosban döntőt vív Mladenoviccsal az oldalán a Laura Siegemund, Marina Zanevszka német, ukrán duó ellen.

Eredmények – marrákesi tenisztorna, egyes, elődöntő

Szvitolina (ukrán, 4.)-Schmiedlova (szlovák, 7.) 6-0, 6-3
Babos Tímea-Kristina Mladenovic (francia) 6-4, 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik