Sport

Négy világbajnokot is mellőz Benedek

Benedek Tibor (benedek tibor, )
Benedek Tibor (benedek tibor, )

Szivós Márton, Madaras Norbert és Gór-Nagy Miklós kapott pihenőt Benedek Tibortól, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányától, aki csütörtök este jelölte ki keretét a románok elleni világliga-mérkőzésre.

 Fotó: MTI

A vl-összecsapást március 17-én Bukarestben vívja a nemzeti együttes magyar idő szerint 17 órától.

A kapitány csapata – a hiányzók ellenére – a szövetség közlése szerint erős, játszik a vb-aranyérmes center, Hárai Balázs, de szerepet kap a szintén világbajnok védő, Decker Ádám és az ifjú tehetség, Manhercz Krisztián is. 

“Azok a fiatalok, akik most bekerültek a keretbe, a Volvo Kupa hetében bizonyítottak, így a továbbiakban is megkapják erre a lehetőséget. Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz, legalább annyira nehéz, mint a szlovákok elleni. A román válogatott jó csapat. A fiatalok nagyon igyekeznek, és most úgy tűnik, a klubjukban is hasonlóképpen dolgoznak, bízom benne, hogy ez a jövőben folytatódik” – fogalmazott Benedek Tibor.

A magyar válogatott kerete:

Nagy Viktor, Decker Attila (mindketten Szolnoki Dózsa-Közgép) – kapusok

Decker Ádám, Salamon Ferenc (mindketten A Híd-OSC-Újbuda), Angyal Dániel, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Hárai Balázs (mindannyian ZF-Eger), Német Toni (VasasPlaket), Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mindhárman Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Tiszavirág-Szeged-Diapolo) – mezőnyjátékosok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik