Ferdinandy Géza másfél éve viselte a rá jellemző keménységgel és fegyelemmel betegségét. Péntek hajnalban harca véget ért – számol be a sportág világbajnokának halálhíréről a pentathlon.hu.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Géza bá’, avagy Gizus. Az öttusázók így szólították kortól függően. Talán az utolsó példánya a sportpolihisztoroknak. 1955-ben a világbajnok öttusacsapat tagja, a hatvanas években az Újpest Dózsa válogatott kerettag párbajtőrvívója, aki magyar sportolóként egyedüliként mondhatta el magáról, hogy három sportágban (öttusa, vívás, lovaglás) is a válogatottságig jutott!
Edzőként a vívásban és a lovaglásban is kipróbálta magát, kaszkadőrködött is – erről számos magyar és nemzetközi film tanúskodik -, de végül az örök szerelemnél, a lovaknál horgonyzott le. Versenyzői pályafutása után hosszú évekig dolgozott az öttusa istállónál. Kezdetben a legendás Tóth Béla bácsi – aki ifjú lovas kora óta edzője, tanítómestere volt – oktatta a mesterség apró fogásaira, majd az Újpesti Dózsa, később a szöuli olimpiáig a magyar öttusa válogatott lovasedzője volt.
Olyan tanítványoknak adta át a szakma fortélyait, mint Mizsér Attila, Fábián László, Martinak János vagy éppen e gondolatok írója, akinek a mai napig fülében csengenek a szivarfüstös, vörösboros torokból előtörő, ízes magyarsággal kiejtett és az egész Tattersallt átjáró “Éiiides apám” kezdetű mondatai.
Vidám, sztorizós, igaz magyar ember volt. Nyugodjék békében
