Sport

“Aki nem a válogatottat tartja szem előtt, az tévedésben van”

UVSE-Central (uvse-central, )
UVSE-Central (uvse-central, )

Mindezt Lovas Péter, az UVSE-Central vízilabda klub elnöke jelentette ki, miután vasárnap felnőtt női csapatuk Theodora Magyar Kupa döntőt nyert. Eretnek klubvezetői gondolatok következnek.

A kupagyőzelmet (Dunaújvárosi Főiskola – UVSE-Central 5-6) követően Áts Bertalan, az UVSE-Central edzője úgy nyilatkozott a waterpolo.hu-nak, hogy a végső győzelem határozott céljuk volt, de ezt csupán részfeladatnak nevezné. “A folytatásban minél tovább szeretnénk jutni a nemzetközi porondon, majd bejutni a magyar bajnokság döntőjében, végül pedig azt meg is nyerni. Szeretnék köszönetet mondani az egyesület elnökségének, támogatóinak, edzőinek, minden olyan személynek, akik hozzásegített bennünket ahhoz, hogy itt most kupagyőzelmet arattunk!” – tekintett a jövőbe a kiváló tréner.

Azért a nem is olyan rég még csak utánpótlás nevelő egyesületként elkönyvelt klubtól nem akármilyen teljesítmény – ha ugyan a döntőben szoros találkozón is – a sima kupagyőzelem. A nyáron jócskán megerősített felnőtt csapat sikerén felbuzdulva érthető hát az edzői optimizmus. 

A klub elnöke is örült a sikernek, látja ő is a továbblépés, akár a nemzetközi sportsikerek lehetőségét is, mégis kicsit másképp, globálisabban, a magyar vízilabda egészét tekintve néz vissza a hétvégére és enged bepillantást a klub távlati céljait illetően.

“Az elmúlt három évből kétszer leány-utánpótlásban mindhárom korosztály bajnokságát megnyertük. Kupagyőztes felnőtt csapatunk játékosainak több, mint a fele saját nevelésű, még az a Keszthelyi Rita és Gangl Edina is, akit lényegében visszaigazoltunk az anyaegyesületébe” – értékelt Lovas Péter, az UVSE-Central elnöke, aki hozzátette, tavaly beleszagoltak az európai kupák levegőjébe, de mivel erősödött a csapat, idén már egyértelműen a továbbjutás a cél.

Továbbfűzve saját a gondolatmenetét az elnök azonban kijelentett egy olyat, amilyet ritkán lehet hallani klubvezető szájából.

 
Az UVSE-Central játékosai érthetően végtelenül boldogak voltak az első felnött Magyar Kupa győzelmük után
Forrás: waterpolo.hu 

“Az első számú cél a sportág számára mégsem lehet más, mint az olimpia, Lehet eretnek lesz amit mondok, mert fontos persze a szakosztály, hogy a csapat kellően erős és sikeres legyen, de mindenki, aki nem a válogatott sikerességét tartja szem előtt, az tévedésben van. Ezért vasárnap este és ma örültünk, de holnaptól már a válogatott alá dolgozás a fő cél” – fogalmazott az elnök.

Értetlenkedésünkre, miszerint egy klubnak miként lehet a válogatott sikeressége a fő célja Lovas Péter rövid, de tökéletesen logikus magyarázatot adott. “A vízilabda hazai megítélése, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt a válogatottak sikerességén múlik. Ha azt mondom, Szívós Márton kiváló játékos, akkor mindenki tudja, hogy világbajnok vízilabdázónkról van szó, de a megkérdezettek zömének fogalma sincs melyik egyesületben szórja  gólokat (jelenleg épp Egri VK – a szerk.). A nőknél még rosszabb a helyzet. Ezért mondom, klub szinten most már merünk nagyobbat álmodni, de fő célunk nem lehet más, mint játékosainkat olyan szinten edzeni és versenyeztetni, amelyből végső soron a válogatott, így az egész vízilabda profitálhat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik