Sport

Thaiföldön a Tour de France?

Az ázsiai ország 2016-ban szeretne otthont adni a Tour de France kerékpáros körverseny néhány szakaszának vagy akár az egész háromhetes viadalnak.

Erről Thawatchai Arunyik, az ázsiai ország turisztikai hivatalának vezetője beszélt, miután szeptemberben – ahogy ő fogalmazott: – gyümölcsöző megbeszélést tartott Jean-Etienne Amauryval, a Tour-szervező cég (ASO) első emberével. Elmondta: még nem tudják pontosan, hogy egy vagy két szakaszra, esetleg a teljes Tourra jelentkeznek-e be. Az ASO egyelőre nem reagált a thaiföldi bejelentésre.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Ez lenne az első alkalom, hogy – részben vagy egészben – Ázsiában lenne a francia körverseny. Korábban volt róla szó, hogy esetleg Kanada francia ajkú központja, Québec is lebonyolítana pár etapot.

Az 1903 óta létező Tour történetében a jövő évi, utrechti indulással együtt 21 külföldi rajt akad. A legtöbbször Hollandia (6) és Belgium (4) volt a nyitószakasz színhelye. Idén az angliai Leedsből vágott neki a háromhetes viadalnak a mezőny, de kezdődött már a verseny Németországban, Svájcban, Luxemburgban, Spanyolországban, Írországban és Monacóban is. 

A befutó hagyományosan a párizsi Champs-Élysées-n van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik