Sport

Roger Federer hátsón lőtte ellenfelét

A végső győzelemre is esélyesnek tartott ötszörös US Open bajnok svájci, játszmaveszteség nélkül lépett át az ausztrál Marko Matosevicen - ami nem meglepő. A mérkőzésen azonban történt valami nem mindennapos.

Sima győzelemmel kezdte sorozatban hatvanadik Grand Slam-fellépését Roger Federer. Az ausztrál Marko Matosevic nem tanusított nagy ellenállást, pontosabban küzdött becsülettel, de ennyire futotta erejéből. A számos szép labdamenetet hozó mérkőzés második szettjében történt a torna eddigi legviccesebb jelenete: Federer egy remek láb közötti ütéssel hátsón lőtte a már háttal álló ellenfelét.

 
A lelátón ott ült Michael Jordan is, akinek láthatóan tetszett a jelenet, jót mulatott rajta. 

Rafael Nadal visszalépésével a második kiemelést megöröklő 33 éves egykori világelsőnek, egyébként ez volt a 2014-es évben az ötvenedik diadala, amivel eddig egyedülálló a férfi mezőnyben.

A forduló egyik érdekessége volt a dominikai Victor Estrella és a holland Igor Sisjling összecsapása, hiszen előbbinek 34 éves kora ellenére ez volt az első US Open szereplése és győzelme a főtáblán. A „veterán” teniszező a következő körben azzal a Borna Corical találkozik, aki 17 évesen eddig a férfi forduló meglepetését okozva búcsúztatta a kiemelt Lukas Rosolt három sima játszmában.

A nőknél megkezdte hadjáratát Federerhez hasonlóan ugyancsak hatodik US Open győzelme felé, Serena Williams. A világelső amerikai honfitársát Taylor Townsendet győzte le magabiztos játékkal.

Babos Tímeához hasonlóan korán kiesett az egyéni küzdelmekből a magyar lány páros partnere Kristina Mladenovic, őt a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitova búcsúztatta mindössze 54 percnyi játékkal. Legalább jobban tudnak mindketten figyelni ama délutáni a páros meccsükre a Williams testvérek ellen. Nem lesz egyszerű.

Hogy a nőknél se maradjon a nap érdekesség nélkül: az idei Australian Open finalista Dominika Cibulkovát a 15 éves amerikai Cici Bellis ejtette ki, aki szabadkártyával indulhatott a viadalon. Anna Kurnyikova 1996-os győzelme óta ő a legfiatalabb játékos, aki mérkőzést tudott nyerni a Flushing Meadowsban.

US Open, New York, (38 251 760 USD, kemény pálya) 2. nap, eredmények:

férfiak:
Federer (svájci, 2.)-Matosevic (ausztrál) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4)
Ferrer (spanyol, 4.)-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:2, 2:6, 6:2
Gasquet (francia, 12.)-Isztomin (üzbég) 7:5, 7:6 (7-5), 6:4
Bautista Agut (spanyol, 17.) – Haider-Maurer (osztrák) 5:7, 7:6 (7-1), 1:6, 7:5, 6:1
Monfils (francia, 20.)-Donaldson (amerikai) 6:4, 6:2, 6:4
Simon (francia, 26.)-Albot (moldovai) 6:3, 6:4, 6:2
Lorenzi (olasz)-Nisioka (japán) 6:1, 6:2, 2:1-nél Nisioka feladta
Tomic (ausztrál)-Brown (német) 7:6 (7-2), 6:4, 7:6 (7-3)
Mannarino (francia)-Riba (spanyol) 3:6, 7:5, 6:3, 6:2
Groth (ausztrál) – Ramos-Vinolas (spanyol) 6:3, 7:6 (7-5), 6:3
Gonzalez (kolumbiai)-Turszunov (orosz) 6:4, 6:4, 7:5

nők:
S. Williams (amerikai, 1.)-Townsend (amerikai) 6:3, 6:1                     
Kvitova (cseh, 3.)-Mladenovic (francia) 6:1, 6:0       
Bellis (amerikai)-Cibulkova (szlovák, 12.) 6:1, 4:6, 6:4        
Suarez Navarro (spanyol, 15.)-Tomljanovic (ausztrál) 3:6, 6:2, 6:1    
Azarenka (fehérorosz, 16.)-Doj (japán) 6:7 (3-7), 6:4, 6:1            
Makarova (orosz, 17.)-Min (amerikai) 6:4, 6:2                     
Pavljucsenkova (orosz, 23.)-Pereira (brazil) 6:2, 6:0       
Keys (amerikai, 27.)-Gajdosova (ausztrál) 6:0, 6:3  
King (amerikai)-Schiavone (olasz) 6:3, 3:6, 6:3         
Vandeweghe (amerikai)-Vekic (horvát) 2:6, 6:3, 6:1                    
Gibbs (amerikai)-Garcia (francia) 6:2, 2:6, 6:3                    
Cetkovska (cseh)-Koukalova (cseh) 6:1, 2:6, 6:3     
Krunic (szerb)-Piter (lengyel) 6:4, 6:1                 
McHale (amerikai)-Scheepers (dél-afrikai) 6:2, 1:6, 7:6 (7-5)    
Dijasz (kazah)-Curenko (ukrán) 6:1, 6:2             
Niculescu (román)-Svedova (kazah) 6:7 (5-7), 6:1, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik