Orbán Viktor hétfőn szakmai egyeztetésen fogadta Julio C. Maglionét, a FINA, Paolo Barellit, a LEN elnökét, Cornel Marculescut, a FINA ügyvezető igazgatóját, valamint a most zajló vízilabda-Eb és a 2021-es FINA vb szervezőbizottságának vezetőit – írja a waterpolo.hu.
A tanácskozás egy baráti hangulatú ebéddel zárult, ahol kiderült, hazánk és a nemzetközi vizes sportokat összefogó szervezetek hasonlóképpen gondolkodnak a jövőről. Természetesen ott volt a tanácskozáson Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség és az Eb-szervezőbizottság elnöke is.
Fotó: MTI
“Az ember nem minden nap ebédelhet a Parlamentben, így akkor is jól esett volna, ha nem esett volna olyan jól. De egyébként is kellemes volt a program: egy baráti hangulatú beszélgetésen vagyunk túl, ahol világossá vált, hogy a FINA és a LEN elnöke számára nagyon fontos, hogy az úszó és a vízilabda kontinentális és világesemények sikeresek legyenek. Márpedig Magyarországon ez mindig így van, szerencsére most is. A miniszterelnök úr is támogatja a nemzetközi események megrendezését” – mondta a szakember, majd hozzátette, ez csak az érem egyik oldala.
“Egy sikeres Európa- vagy világbajnokság a kirakat. Megvan azonban a háttér iránti igény is: a mindennapos testnevelés teljes bevezetése után az iskolai testnevelésen belüli rendszeres úszás, az ezekhez szükséges létesítményhelyzet megteremtése, az, hogy egészségesebb és sportosabb legyen az átlag magyar. A nagy események, mint például a most zajló Eb, támogatják ezt az elképzelést. A LEN nagyon jól tudja, hogy a sikeres magyarországi események a LEN erejét is növelik, tovább népszerűsítik a vizes sportokat. Ez közös cél, egy hajóban evezünk!”
A Kemény Dénessel készült teljes interjút ide kattintva olvashatja el.