Sport

Hosszú Katinka a férfi mezőnyben versenyzett volna

Az olimpiai bajnok úszónő 17 számban áll rajthoz a debreceni úszó ob-n, de a férfiak közt is kipróbálta volna magát, ha engedték volna.

Hosszú Katinkának jól kezdődött az úszó ob, hisz már az első versenynapon négy érmet zsebelt be.

A torna előtt kérvényezte, hogy a férfiak között is indulhasson 400 méter vegyesen, ám erre a szervezők nem adtak neki lehetőséget.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Igazi kihívás lett volna a férfiakkal megküzdeni, ráadásul minden erőmet be kellett volna vetnem, s ez igazán jól szolgálta volna az Eb-felkészülésemet. Lételemem a versenyzés, és már most a riói olimpiára készülök a férjem és edzőm, Shane Tusup irányításával. Most még van lehetőség a kísérletezgetésre, a módszerek változtatására” – mondta el a borsonline.hu-nak Hosszú.

Az úszónő elárult egy titkot is: elmondása szerint az Egyesült Államokban töltött évei alatt eltanult power napping, azaz gyorsalvásos módszert alkalmazza a versenyek közt, aminek segítségével fél óra alatt újra harcra kész.

Rég tudjuk, hogy Hosszú Katinka hozzáállása szinte utánozhatatlan: pár hete a római verseny egyik versenyszámát vihar miatt félbeszakították, ő azonban Federica Pellegrini társaságában leúszta a távot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik