Sport

Pazar magyar kezdés a kajak-kenu Eb-n

A hat magyar hajóból öt egyből a szombat délutáni döntőbe jutott a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság péntek délelőtti programja során, amelyben az 1000 méteres és női K-4 500 méteres előfutamok kaptak helyet.

A legtöbb számban az első három helyezés egyből finálét ért, ez alól csak a férfi K-1 1000 méter volt kivétel, itt a sok nevező miatt nem lehetett egyenes ágon továbbjutni.

Az Ausztráliából idén hazatért Csipes Tamara – a szám 2011-es világbajnoka – semmit nem bízott a véletlenre, magabiztosan nyerte meg a női K-1 második előfutamát, a világbajnoki címvédő kenus Vajda Attila pedig egy “biztonsági” harmadik hellyel lépett tovább a fináléba. Utóbbi futamában ott volt az aktuális olimpiai bajnok német Sebastian Brendel és a címvédő cseh Martin Fuksa is – ők hárman jutottak egyenes ágon a szombati döntőbe.   

Párosban a vb-aranyérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenukettős – tavalyi formáját mutatva – gyönyörű evezéssel utasította maga mögé riválisait, a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros pedig második hellyel debütált.

Vasbányaiék a győzelem ellenére nem voltak elégedettek.  

“Szégyenletes, hogy ilyen pályára tesznek egy világversenyt, szinte evezhetetlen. Leginkább arra kell figyelni, hogy ne essünk ki a hajóból, a hullámok akár egy méterrel is arrébb tudnak tenni minket” – mondták a parton méltatlankodva, egymás szavába vágva, hozzátéve ugyanakkor, a mostoha körülmények ellenére biztosak abban, hogy megnyerik a finálét.

Fotó: MTI

A Szabó Gabriella vezette 500 méteres női kajaknégyes – Kozák Danutával, Kárász Annával és Vad Ninettával -, amely más összeállításban ugyan, de címvédő az Eb-n, ugyancsak egy rendkívül magabiztos futamgyőzelemmel tette le a névjegyét, egy hajóhosszal nyert, s máris készülhet a döntőre.

Kammerer Zoltán, aki 1996 óta először indul egyesben világversenyen, a K-1 1000 méter negyedik előfutamába került, ebben a számban a sok nevező miatt nem lehetett egyből a fináléba kerülni. A háromszoros olimpiai bajnok magyar lapátforgató negyedik lett első pályáján, s majd a délutáni középfutamból harcolhatja ki a legjobb kilenc közé jutást.

“Egyáltalán nem éreztem magányosnak magam” – mondta mosolyogva az MTI-nek a 36 éves kajakos, aki páros és négyes hajókban érte el legnagyobb sikereit. “A pálya viszont elég rossz. Hatszáz méterig viszonylag jól lehet jönni, de az utolsó négyszázon már nem nagyon. Nagyon hullámos a víz, szerintem ez inkább a +favágóknak+ kedvez, nem az olyan technikás versenyzőknek, mint én. Majd meglátjuk, mi lesz a középfutamban.”

Férfi C-4 és női K-2 1000 méteren a kevés nevező miatt csak döntőt rendeznek, azaz a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál összeállítású kvartettnek és a Medveczky Erika, Sarudi Alíz duónak nem kellett vízre szállnia az előfutamok során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik