Hosszú a szokásos sűrű versenyprogramját ezúttal az 50 méter hát döntőjével indította, s “bemelegítésképpen” – a viadal honlapjának tanúsága szerint – nyolcadikként zárt (29.34 mp) – Hosszú a verseny után a Facebookon elárulta, hogy megcsúszott a lába a rajtnál.
Kevéssel az 50 hát után már mindenkit maga mögött hagyott a 400 m gyors fináléjában, amelyet országos csúcsától alig elmaradva 4:05.92 perccel nyert meg. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője 100 m pillangón nyolcadik (59.77), 50 m gyorson pedig ötödik lett (25.53).
Hosszú Katinka lába lecsúszott a rajtnál 50 háton
Fotó: Facebook
A nap másik magyar elsősége Pulai Bence nevéhez fűződik: a Kőbánya SC versenyzője 100 méter pillangón végzett az élen 52.59 másodperces eredménnyel.
A második helyet szerezte meg – Hosszú mögött – Kapás Boglárka 400 m gyorson (4:07.13 p), míg a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel a pénteki nyitányon 100 m mellen (1:00.32) szorult a litván Giedrius Titenis mögé.
Az első nap egyetlen magyar bronzérme Kis Gergő nyakába került, aki a 800 m gyors döntőjében ért célba harmadikként (7:58.03).
A magyar finalisták közül Bernek Péter 400 m gyorson ötödik lett (3:52.15).
Kiss László szövetségi kapitánynak az augusztusi Eb-re készülő válogatottjai közül a római viadal három napján összesen kilencen próbálnak szerencsét, a csapat tizedik tagja, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László vállpanaszok miatt nem utazott el az olasz fővárosba.